Fagy vicsorít

Fagy vicsorít
© Illusztráció: getty images
Az elmúlt évek lanyha telei után kissé zokon esik az igazi, hamisítatlan alföldi hideg. Nem is annyira attól cidrizünk, amit ma érzünk – bár a szél nem túl barátságos már most sem – hanem attól, amit a hétvégére jeleznek az időjósok. Mert, ugye, azt a mínusz 15–18 fokot már mondhatjuk akár szibériainak is. Györke László jegyzete.

Pedig voltak nem is olyan régen ennél keményebb fagyok is. Igaz, nem tegnap, hanem például 1986-ban, amikor februárban több napon át süllyedt –25 fokig a hőmérséklet. Sőt, még márciusban is fagyoskodtunk, mert nem egy reggel ébredtünk mínusz húsz fokra. Ettől azonban – egyelőre legalábbis – nem kell tartanunk, mert jövő hétfőn már meredek kúszásba kezd fölfelé a hőmérő higanyszála. (Igaz, már rég nem higannyal mérik a hőt, de hát így szoktuk ugyebár mondani.)
A kemény, vicsorító fagyos napokat elsősorban azoknak nehéz átvészelni, akik például tanyán élnek, ahol nincs távfűtés, a házat pedig minden oldalról támadja a hideg, szinte átfúj rajtuk a fagyos szél. A tüzelőben szegény vidékeken valóságos rémálom az ilyen tél. Még akkor is, ha létezik a szociális tűzifaprogram, mely azonban csak elenyésző részben oldja meg a problémát.

Miközben rovom e sorokat, egyre sűrűbbre vált a havazás. Lehet, mire napvilágot lát ez az írás, már igazi hófehérbe öltözik nemcsak a nyírségi táj, hanem egész Hunnia. Azt most még nem tudom, lesznek-e hóakadályok, hóátfúvások, például a 36-os főúton, de van rá esély. Kérdés, mikor indulnak el a sózógépek és a hókotrók…

Györke László



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés