Factum Sport – Kenny is csatasorba állt

Factum Sport – Kenny is csatasorba állt
A Factum Sport elkezdte a nyári edzéseket, írtunk róla tegnap. A keret szinte végleges. Kenny Izzo általános menedzser szerint azok, akik a szerdai tréningen ott voltak, ők az esélyesek az NB I A-s csapatban való tagságra, illetve közülük a legtöbb kosarasnak biztos a helye, de van néhány fiatal, aki beverekedheti oda magát. Egy próbajátékost még vár a klub, aki akár ezen a héten vagy a következőn meg is érkezhet. Aztán kiderül, szüksége van rá a Factumnak vagy sem.

Izzo arról is beszámolt a szerdai edzés előtt, hogy a három légiós helyre már csak egy ember érkezhet. Az ok igen egyszerű: már van két külföldi játékosa a Factumnak. Az egyik Sean Carter (főleg center poszton), a másik a szintén amerikai, és egyáltalán nem ismeretlen, az előző szezonban sokáig a törött kézfeje miatt kimaradó Kenny Izzo. Amikor rákérdeztünk, megerősítette, hogy újra a csapat rendelkezésére tud állni.

 

– Kenny, hogy van a kezed, hiszen elég komoly sérülést szenvedtél még decemberben, a Nyíregyháza elleni mérkőzésen?

KI: – Teljesen rendben van, csak elég csúnya, de ez már így marad.(Ezután egyébként be is állt szépen a sorba és együtt edzett a többiekkel, Jason Okrzesik új segédedző irányítása alatt – a szerző)

 

– Már ne is haragudj, de Freddy Krueger is megirigyelhetné, olyan „szépen” össze van karistolva a kézfejed a műtéti vágásoktól…

KI: (nagy mosollyal) – Igen, valóban olyan.

 

– Akkor te és Carter fogtok játszani a légiós helyeken? S mikor érkezhet a próbajátékos? Illetve a legfiatalabbak (közülük is itt edz néhány) is lehetnek NB I A-sok már ebben az idényben?

KI: – Igen, így van. Az esetleges harmadik légiós a próbajátékra talán már a héten itt lesz, de mindenesetre rövidesen. Ami pedig a fiatalokat illeti, együtt dolgoznak a nagyokkal, s kellő munkával közülük is beverekedheti magát néhány a felnőtt keretbe a nyári tréningek során.

 

HBN-KSZ | Fotó: Koppányi Szabolcs