2012.02.2 12:51; Frissítve: 2012.02.2 12:51


Factum: Magyar Kupa gyorsmenetben

Factum: Magyar Kupa gyorsmenetben
Kosárlabda - A Factum számára nem túl előnyösen, két nap alatt dől el a továbbjutás a Szolnok elleni párharcban.

A Factum Sport Debrecen kosarasai a Szolnoki Olaj csapatával mérkőznek meg a Magyar Kupa keretein belül. Február 3-án, pénteken Debrecenben lesz az első mérkőzés, míg másnap, február 4-én, Szolnokon a visszavágó. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik.

A párharc egyértelmű esélyese a Tisza-parti alakulat, amely tavaly minden hazai címet begyűjtött, és idén is hasonló szereplésben bíznak a szolnokiak, akik még érdekeltek az EuroChallenge Kupában, ahol a második csoportkörben továbbjutó pozícióban vitézkednek.

Ezzel szemben a Factum nagy lehetőséget puskázott el szerdán a Sopron elleni bajnokin, ugyanis nyerhető meccset engedett ki nagyvonalúan a kezei közül. Pedig az utóbbi időben a debreceniek egyre jobb teljesítményt nyújtanak, az elmúlt mérkőzéseken rendre egyenrangú partnerei tudtak lenni magasabban jegyzett ellenfeleiknek, ám az apró hibák miatt – amit a riválisok könyörtelenül kihasználnak – elmarad a várt siker. A csapat keményen dolgozik, hogy ezeket az akadályokat is leküzdve végre a mérkőzés egészében elfogadható teljesítményt nyújtson, és a szerdai botlást a Magyar Kupa két találkozóján szeretnék javítani.

PZ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Factum Sport
A Factum Berettyóújfaluba megy
A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az [...] tovább »
Jónak mondható idényt zárt a Factum
Kosárlabda - A kezdeti nehézségek ellenére mindenki elégedett a klubnál az elvégezett munkával. tovább »
Hosszabbításban kapott ki a Factum
Kosárlabda - Egy hosszúra nyúlt mérkőzéssel búcsúztatták a 2011-12-es idényt a debreceni kosarasok. tovább »
Győzelemmel búcsúzna a Factum a bajnokságtól
Kosárlabda - A huszáros hajrát követően nyugodtan játszhatnak a debreceniek a Paks ellen. tovább »
A PVSK megállította a Factum menetelését
Kosárlabda - Bár többször is volt esélye a debrecenieknek a maguk javára fordítani az eredményt, mégis a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés