Fából készült szobrok és virágládák dicsérik a közmunkát Csökmőn

Az asztalosüzemben hullik a forgács
Az asztalosüzemben hullik a forgács - © Fotó: Kovács Péter
Csökmő – Sikerként könyvelik el Csökmőn, hogy – a szigorú követelményeknek is köszönhetően – évről évre többen állják meg a helyüket a közfoglalkoztatásból kiválva a versenyszférában is. Néhány esztendeje még közel száz közfoglalkoztatottnak adott munkát az önkormányzat, mára ez nyolcvan alá apadt.

– Kilencvennyolc munkással indultunk a községben, az értékteremtő programok közül a mezőgazdasághoz kötődőben vásároltunk egy fóliasátrat, amelyben zöldséget termelünk ma is – tekint vissza a kezdetekre Nagy Tibor polgármester. – Emellett termesztünk zöldséget szabad földben is két hektáron, hét hektáron pedig gabonát. Amit megtermelünk, azt a főzőkonyhába szállítjuk, tartósítjuk és raktározzuk. Sertést is hizlalunk, természetesen szintén a konyhára. Tavaly beszereztünk tojótyúkokat, úgyhogy azóta tojásból sincs hiányunk, sőt a felesleget más önkormányzattal elcseréljük. Jelenleg 700 tyúkunk van. Ha minden jól alakul, akkor hamarosan egy tojáscsomagolót is kialakítunk, így arra sem kell majd annyit költenünk. A helyi sajátosságokra épülő programokon belül elvégeztük az utak és belvízelvezető árkok karbantartását. Létrehoztunk öt új szolgálati lakást, felépítettünk egy asztalosüzemet, és amit a fából ott előállítanak az ügyes kezű dolgozók – szobrok, virágládák – azokat a közterületen helyezzük ki. Létrehoztunk egy lakatosműhelyt, illetve alapítottunk egy varrodát is. Ez utóbbinak, terveink szerint, jövőre bővítjük a kapacitását.

Szigorú szabályok szerint

Nem csak a gazdálkodásra figyel a település vezetése, ugyanilyen fontosnak tartják a dolgozók visszavezetését az elsődleges munkaerőpiacra is. A könnyebb beilleszkedést elősegítendő komoly rendszabályokat vezettek be a közfoglalkoztatottak számára.

cs3

Fotó: Kovács Péter

– Jelenleg 78 ember dolgozik a közmunkaprogramban. Évente tízzel csökkentjük a létszámot, mert egyre többen mennek el tőlünk más munkahelyekre a szomszédos településekre vagy városokba. Egyrészt ennek örülünk, hiszen a munkaprogramnak az is a célja, hogy az emberek kikerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. Másrészt viszont szomorúak is vagyunk, mert a húzóemberek mennek el.

Szigorú fegyelmet tartunk: ha valaki ittasan jelenik meg vagy igazolatlanul marad távol, elküldjük. Ezen szankciók bevezetésével sokkal fegyelmezettebbek lettek a foglalkoztatottak, mára ott tartunk, hogy az alkoholfogyasztás gyakorlatilag megszűnt a munkaidőben”

– számolt be tapasztalatairól a polgármester.

HBN–MSZ


Közmunkaprogram Csökmőn
Csökmő - A közfoglalkoztatásnak is köszönhető a településen uralkodó példás közrend és közbiztonság – mondta a Hajdú-bihari Napló kérdésére Nagy Tibor polgármester. Minden olyan embert megpróbálnak felvenni a programba, aki alkalmas a rendszeres munkavégzésre. – Nagyon szigorúak a szabályok, ha v...








hirdetés