Ezzel a tíz hírrel indult a nyár

Ezzel a tíz hírrel indult a nyár
Debrecen – Zebrán gázoltak halálra egy nőt Debrecenben, bemutatták a szabadtéri színpad programjait, de egy különös zongoristába is belebotlottunk a Kossuth téren. Hírösszefoglaló.


Őrizetbe vették a halálos balesetet okozó sofőrt

Halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indult eljárás a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. tovább >>>

baleset


Alkalmi ismerős italra hív…

Nemrég megerőszakoltak egy lányt Debrecenben; sajtóhírek szerint a nő rosszullétre panaszkodott egy szórakozóhelyen, ahonnan két férfi vitte el kocsival, egyikük felvitte a lakásába, s ott történt a bűncselekmény. A rendőr szerint egymásra figyeléssel megelőzhető lenne az ilyesmi. tovább >>>

Illusztráció: Getty Images Illusztráció: Getty Images ©

Huszonnégy produkció a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

A sokszínű kísérőprogramok mellett idén 12 budapesti és vidéki kőszínház, valamint utazó társulat 15 sikerprodukcióját, összesen 24 előadást tekinthet meg a közönség a Nagyerdő fái alatt, a tavaly megújult szabadtéri színpadon – jelentette be a programokat szervező Főnix kft. igazgatója. tovább >>>

szinpad (1)


Zongorajáték töltötte be a Kossuth teret

Egy pianínó, számtalan dallam és egy furgon – ezekkel járja be Európát Tilma Lek, francia zeneszerző, aki hétfőn a Kossuth téren játszott hangszerén. tovább >>>

zongora


A legszorosabb kötelék két ember között

A szoptatásnak legnagyobb gátlója az önbizalomvesztés – vallja a szakember. tovább >>>

Fotó: Getty Images Fotó: Getty Images ©

El-selejtező: kiemelt a Loki

Már az első körben kezd, és kiemeltként várhatja a június 22-i sorsolást a DVSC-TEVA az Európa-liga selejtezőben, amelyen eldől, mely együttessel mérkőzik meg a Loki a továbbjutásért – írja a klub hivatalos honlapja. tovább >>>

loki


Jó üzlet volt – a vádlottaknak

Üzletszerűen elkövetett uzsora bűntettével vádolják azt a két nádudvari személyt, akiknek pere hétfőn kezdődött a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. tovább >>>

uzsora


Fokozatosan, lépésről lépésre

A DVSC ügyvezetője sikeresnek tartja az első esztendőt, így bizakodó a jövőt illetően. Interjú. tovább >>>

kezi


Bódi Ádám lett az év legjobb magyar labdarúgója

Nikolics Nemanját, a bajnok Videoton gólkirályát választották a vasárnap zárult NB I-es idény legjobb futballistájának. tovább >>>

bodi


Miss Universe Hungary: bemutatjuk a debreceni lányokat

Buglyó Evelin, Muszka Gréta és Zákány Vivien is a versenyzők között! Mindhárom lány csodaszép és mindhárom Debrecenből származik. tovább >>>

universe









hirdetés