Ezúttal nem tudta legyőzni a Lokit a Zsóry

Akt.:
Ezúttal nem tudta legyőzni a Lokit a Zsóry
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Szűk egy héttel a két gárda, mezőkövesdi győzelemmel végződött cívisvárosi bajnokiját követően ismét összecsapott a Kövesd és a DVSC, ezúttal edzőmeccsen Borsodban.

A piros-fehérek honlapjának beszámolója szerint jól kezdtük a meccset a Loki, Bereczki révén már a 2. percben veszélyeztették fejjel a kaput a vendégek. Negyedóra elteltével Jovanovic 5 betalált, ám a labdába beleért Tabakovic, így a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.

A 37. percben megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, miután Kosicky először bravúrral védett, a kipattanó azonban Novák Csanád elé került, aki az üres kapuba passzolt.

A fordulásra teljes sort cserélt Herczeg András. Ezúttal is jól kezdett a Debrecen, az 50. percben a csapatkapitány, Tőzsér Dániel 25 méterről eleresztett bombájával ki is egyenlített. Néhány perccel később Takács pöccintette el a labdát a kifutó Dombó mellett, de a játékszer a bal kapufa mellé gurult. A 60. percben Könyves egy szép lövőcsel után lőtt, a mezőkövesdi kapus védett, majd egy védelmi hiba után Takács került ismét ordító helyzetbe, de a hálóőrről szögletre pattant a labda, maradt az 1–1-es végeredmény.

HBN


Felkészülési mérkőzés

Mezőkövesd-Zsóry – DVSC 1–1 (1–0)

Mezőkövesd, vezette: Kátai.

Mezőkövesd: Tarczy – Földi (Lázár, 30.), Pillár, Fótyik, Baracskai – Onana, Varjas Z. (Drazic, 30.), Oláh, Gohér, Varjas L. (Misák, 30.), Novák

Mezőkövesd a 60. perctől: Dombó – Lázár, Hudák, Katanec, Vadnai – Iszlai, Mlinar – Cseri, Bognár, Misar – Drazic

DVSC: I. félidő: Kosicky – Bényei, Mészáros N., Szatmári, Barna – Bereczki, Jovanovic, Filip, Bódi – Tisza, Tabakovic.

DVSC II. félidő: Nagy S. – Kuti, Kinyik, Újvárosi, Kusnyír – Nagy K. (Zsóri, 89.), Tőzsér, Szekulics, Bíró – Takács, Könyves

Gól: 1-0 Novák (37.), 1-1 Tőzsér (50.)


Fotó: Derencsényi István
Debrecen, Mezőkövesd - Debrecenben játszott szombaton a Mező­kövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgó csapata. Az élvonal 23. fordulójában, a hétvégén a debreceni Nagyerdei stadion­ban lépett pályára a mezőkövesdi együttes, a DVSC vendégeként. A dél-borsodi csapat ezen találkozó előtt bár még a tabella ...