Ezreket költöztettek ki Ukrajnában az áradások miatt

A hétfői és kedd hajnali özönvízszerű esőzések miatt több mint 3,5 ezer lakóházat öntött el a víz a nyugat-ukrajnai Csernyivciban (Csernovciban) – adta hírül a RIA Novosztyi. Több ezer lakót kellett kiköltöztetni a veszélyeztetett épületekből.

Az orkánerejű szél az ország négy nyugati megyéjében közel 300 településen okozott áramkimaradásokat. A bukovinai megyében lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt megáradt folyók és patakok több mint 7,5 ezer háztájit, 2,4 ezer gazdasági épületet és több mint kétezer ásott kutat árasztottak el.

Az ár több kilométernyi autóutat mosott el, és három helyen szakította át a gátakat. Négy településen a gázszolgáltatás is szünetel a csővezetékek sérülései miatt.

– Független Hírügynökség –

Címkék: , , ,