Ezertonna szám hozzák a “masszát”

Majd harmincezer tonna vár még elszállításra abból a veszélyes “masszából”, amiből “ízelítőt” kapott Miskolc szerdán.

A jéghegy csúcsának porcukrozásához hasonlítva csupán porszemnyinek lenne elég az a veszélyes “massza”, amiből két tonnányi loccsant az aszfaltra szerdán délelőtt Miskolc bevezető szakaszán, amikor a szállítójármű hirtelen fékezett.

Tízezer tonna már áthaladt 

Mint arról szerdán beszámoltunk, a Gyöngyösoroszi Bence-völgyi zagytározó felszámolása során a sajókazai veszélyes hulladék lerakóba szállítás közben bekövetkezett vészhelyzet során egy Scania típusú nyitott, de ponyvával letakart rakteréből zúdult az enyhén mérgező anyag az utcára Miskolcon. A gépkocsin 20 tonnányi “massza” volt. Ez a mennyiség azonban eltörpül amellett a tizenegyezer tonna mellett, amit Sajókazára menet eddig már keresztül szállítottak a városon. 

A biznisz haszna titok 

Dr. Nagy Árpád a Cirkont Hulladékgazdálkodási ZRT. igazgatója arról beszélt lapunknak, hogy cégük az anyagot Sajókazán fogadja be és helyezi el a veszélyes anyag depóban. Gázképződés nem volt a szerdai esemény során. Közvetlen veszélybe sem került senki. Elmondása szerint a magasabb cink tartalom miatt minősül veszélyesnek az anyag.

Munkatársunk azonban a listán az “massza” összetevői között a felsorolásban például arzént, krómot, nikkelt, rezet, higanyt, kloridot és ólmot is látott. Az igazgató leszögezte: ezeknek az anyagoknak a kilogrammonkénti mennyisége nem éri el a veszélyes mértéket. AZ azonban igaz, hogy enyhén mérgező hatású. Azt is megtudtuk, hogy a környezetvédelmi szennyezés felszámolását az ÁPV RT. finanszírozza.

A Cirkont a sor végén, alvállalkozóként a deponálást végzi. Még közel harmincezer tonna ugyanilyen zagy vár elszállításra. Lapunk kérdésére, „mekkora biznisz a veszélyes hulladék raktározása”, nem kaptunk választ. Kiderült azonban, hogy a közelben, Szuhogyon is található hasonló lerakó. Dr. Nagy Árpád közölte, hogy szállító cég nem hibázott. Az előírásoknak megfelelően fuvarozott. A Cirkont azonban azt kérte, hogy a további szállítmányok anyagát jobban szárítsák ki, elkerülendő a kiloccsanást.

Előírt szállítási mód

Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (ÉMI-KTVF) kommunikációs és jogi vezetője, Godáné dr.Csutorka Andrea arról tájékoztatott, hogy a felügyelőség kötelezésére 2005-ben kezdődött el a Gyöngyösoroszi Bence-völgyi zagytározó felszámolása. Az iszapot a Tatai Környezetvédelmi Zrt. veszélyes-hulladék lerakóba szállítja. Ennek szárazanyag tartalmából mintát vesznek. Az iszapot engedéllyel rendelkező veszélyes hulladéklerakókban, többek között Sajókazán helyezik el. A közúti szállítás feltételeit a szakhatóság határozta meg. Az iszapot a fizikai és kémiai tulajdonságainak megfelelően kell szállítani. Az ÉMI-KTVF 2005-ben kiadott vízjogi engedélyében azt is kikötötte: a szállítást az M 30-as teljes hosszának igénybevételével, és Miskolc belvárosát elkerülve kell végezni. Megtudtuk még: a vizsgálat folyamatban van.
A hulladék besorolása: folyékony hulladék, keletkezésük helyén történő kezeléséből származó veszélyes anyagokat tartalmazó iszap, környezeti kockázatát tekintve: a kezelési technológiából adódóan nem maró, de enyhén mérgező.

PT








hirdetés