Ezért fontos a folyamatos önvizsgálat

Bánfi Ildikó
Bánfi Ildikó - © Fotó: Molnár Péter, archív
Debrecen – Naponta hat nő hal meg Magyarországon emlőrákban. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek kapcsán október másodikán az emlő vizsgálatának fontosságára hívja fel a figyelmet a Holnapom Egyesület a Fórum Bevásárló Központban, ahol többek között az egészségvédelemről szóló előadásokkal és egy kis mozgással várják az érdeklődőket.

– Magyarországon naponta hat nő hal meg emlőrákban, pedig az egyébként gyógyítható betegségben való elhalálozás megelőzhető lenne, ha havonta egy alkalommal tíz percet szánnánk az önvizsgálatra – hívta fel a figyelmet dr. Széles Diána alpolgármester a „Tégy ma a holnapodért” az emlőrák elleni küzdelem jegyében – egészségnap Debrecenben című rendezvény kapcsán.

Az egészségnapot a Holnapom Egyesület égisze alatt október 2-án rendezik meg a Fórum Bevásárlóközpontban. Mint azt az alpolgármester elmondta, ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, a város csaknem 200 ezer forinttal támogatja az egyesületet.

– Bánfi Ildikó, az egyesület elnöke minden 11. osztályba ellátogat majd, hogy a diákok megtanulhassák az önvizsgálatot, ezáltal a későbbiekben egy esetleges betegséget idejében felismerhessenek – fűzte hozzá.

– Az október másodikai rendezvényen a látogatók rövid felvilágosító előadásokat hallhatnak a táplálkozásról és a mentális egészségünk védelméről, illetve megtanulhatják a helyes önvizsgálat módját is. A mozgásról Katus Attila gondoskodik majd, illetve akik szeretnének, csatlakozhatnak a lufis kerékpáros felvonulásunkhoz. Ezenkívül fellépnek a Rippel fivérek, az esemény zárásaként pedig rózsaszín lufikat engedünk szabadon – ismertette a programot Bánfi Ildikó.

HBN








hirdetés