Ez lesz a legerősebb Bocskai

Ez lesz a legerősebb Bocskai
Debrecen – Minden eddiginél több hajdúsági bokszoló lép ringbe a jövő heti Bocskai István emlékversenyen, ami azt mutatja, megerősödött megyénk ökölvívósportja, azaz a hagyományos megmérettetés – melyet idén 54. alkalommal rendeznek meg – elérte célját – mondta Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere az eseményt beharangózó sajtótájékoztatóján.

Mint minden évben, idén is ez lesz az évadnyitó ökölvívóverseny nem csak hazánkban, hanem egész Európában, így óriási az érdeklődés a viadal iránt: 21 országból 98 versenyző lép ringbe a február 10-13. között, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban megrendezendő tornán.

Érdekesség, hogy az Óceániai Konföderáción kívül valamennyi földrész képviselteti magát a debreceni rendezványen. Hazánkból 48 öklöző mérettetik meg, a válogatott bunyósoknak kötelező a fellépés a cívisvárosban. A Napló kérdésére Kovács László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a Hajdúságból Ungvári István, Kalucza Norbert, Varga Miklós, Szabó Ervin, Móna Imre és Deél Szabolcs lép majd kötelek közé. A kapitány kiemelte, az előzetes nevezések alapján a Bocskai emlékversenyek tekintetében most gyűlt össze a legerősebb mezőny.

Váradi János, a megyei szövetség elnöke a hajdúsámsoni Varga Miklóstól és a DVSC-s Kalucza Norberttől vár kiemelkedő eredményt, de valamennyi hajdúsági ökölvívó jó szereplésében bízik.