Ez győzelem értékű vereség volt

Debrecen – A DEAC női NB I -es futsalcsapata felkészülésébe fontos részként van beépítve a nagy pályás NB II-es versenyeztetés. Április 3-án, vasárnap hatalmas bravúr küszöbén álltak a csajok a zöld füvön, akik a kupadöntős, a bajnoki aranyéremre is esélyes Honvéd otthonában 72 percig vezettek, majd a hazaiak egyenlítése után a 94. percig döntetlenre álltak. Ám aztán jött az a fránya ág, amelyik szegény lányokat… Tudjuk a mondás folytatását.

Viszont a meccsen nyújtott teljesítményre büszkék lehetnek a DEAC-osok, s remélhetőleg önbizalmat merít belőle a társaság az április 9-én esedékes futsal-bajnoki meccs előtt, amely az egyenes kieséses párharc első felvonása lesz a tavalyi bajnok Astra ellen, itthon. Szép, volt, hölgyek!

Kimondottan szerencsétlenül alakult a nagy pályás mérkőzés előzménye, hiszen némi közlekedési malőrbe (a jármű lerobbant) keveredtek a lányok, úton Budapest felé. Emellett betegség, sérülés miatt alig tudtuk összeszedni a csapatot. Aztán ehhez képest kiváló focit mutattak be a DEAC játékosai, akik az MTK-val jelenleg holtversenyben első Honvéd ellen rögtön a legelején megadták az alaphangot egy kiváló Radics Ági-féle bombával (0-1).

A meccsen ezután hősiesen futballoztak a mieink, akiknek a náluk addig kereken 20 (!) ponttal többet gyűjtő rivális ellen komoly győzelmi esélyeik voltak. A 72. percben aztán jött az egyenlítés, de ez sem törte meg a DEAC-ot. Sőt, volt lehetőség arra, hogy ismét fordítsunk: a kapufa az ellenfelet segítette ki azonban. A legutolsó utáni pillanatban pedig ugyanaz történt, mint nemrég a Nyíregyháza ellen otthon, vagyis egy szinte megnyert mérkőzést buktunk el a hosszabbítás perceiben. Sebaj, ezt is tanulni kell, hogy miként húzzon ki egy gárda még 1-2 minutumot, amikor nem a szépségre, hanem a praktikusságra kell csak figyelni.

A nagy pálya továbbra is csak kiegészítő versengés ennek a keretnek a futsal NB I mellett, de azért a gyepen elért részsikerek vélhetően jót tesznek a lányok lelkének, és bízunk benne, hogy a csarnokban még motiváltabban futsaloznak a mieink.

Sólyom Attila: – Ma jól játszottunk a sokkal esélyesebb Honvéd ellen. Ez a csapat két NB I-es alakulatot vert ki a kupában, és NB II-es csapatként kupadöntőt fog játszani az FTC ellen. Nagyon sokáig vezettünk, ám a mérkőzés hajrájában kiegyenlített a Honvéd, aztán a 94. percben meglőtte ellenfelünk a győzelmet jelentő gólt. Bár a szerencsével nem álltunk hadilábon a mérkőzés folyamán, viszont a hajrában Horváth Reni lövése a kapufán csattant, ami ha egy picit lejjebb megy (a kapus verve volt), a győzelmet is megszerezhettük volna. A vereség ellenére a lányok minden dicséretet megérdemelnek.

– deac.hu –

Címkék: , ,


További hírek a Sport kategóriából






hirdetés