Ez az oka amiért elfelejtjük, hogy miért indultunk el a szobába

Ez az oka amiért elfelejtjük, hogy miért indultunk el a szobába
© Forrás: metro.co.uk
Nem tudja miért indult el a másik szobába? Most megmondjuk, miért van ez. 

Valószínűleg egy hét alatt néhány alkalommal, többünkkel előfordul, hogy valamiért elindulunk a másik szobába, majd amikor odaérünk, feltesszük a kérdést, hogy: De mit is akartam? A szakemberek sem tudták ezidáig a választ, most viszont visszavezették a lépéseket, hogy kiderítsék az okát.

Az indianai Notre Dame Egyetem kutatói a tesztben résztvevő önkénteseket arra kérték, hogy játszanak egy nem túl izgalmas videojátékkal, ahol 55 virtuális szobában kellett tárgyakat elhelyezni egyik asztalról a másikra.

john-travolta
Amint felvették a tárgyat, az eltűnt, majd át kellett sétálniuk a tárggyal egy másik szobába, ahol a láthatatlan tárgyat le kellett tegyék az asztalra, vagy tovább kellett azzal együtt sétáljanak egy másik helyiségbe.

Viszont amikor az alanyoknak tovább kellett sétálniuk egy másik szobába, egyre bizonytalanabbá váltak, a kutatók pedig ezt levonatkoztatták a való életre is. Mindennek az ajtó az oka. Az ajtó ugyanis, mint egy határ viselkedik az agy számára, jelezve, hogy nem szükséges tovább raktároznia azt az információt, amit korábban. Ezért új ismereteket gyűjt, azaz elölről kezdi az anyaggyűjtést.

(Metro)








hirdetés