Évekig használtak illegálisan parkolóként egy debreceni közterületet

Akt.:
A szóban forgó terület
A szóban forgó terület - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nagy elégedetlenséget váltott ki a volt „Göcs-bérházak” között, a 117. számban és annak környékén lakók körében, hogy az ottani belső udvaron, egy egykor játszótérnek helyet adó, aszfaltos területet az utóbbi időben egyesek parkolónak néztek.

A helyszínen négy helyi lakos várt minket. Az elsőként megszólaló, nevének titokban tartását kérő fiatalember elmondta: az 50–70 négyzetméteres játszótérről a játékokat 5–10 éve vitték el.

Az így üressé vált placcra az azt körülvevő terebélyes bokrok miatt csak gyalog lehetett bemenni. A környéken lakók ezt kihasználva oda jártak a gyerekeikkel labdázni, tollasozni.

– Úgy 2 éve egy vállalkozó megvásárolta a 117. szám másik, utcafronti oldalán található üzlethelyiséget, és ajtó-ablak boltot nyitott benne. Az üzlet személyzeti bejárata erre esik – vette át a szót egy másik lakó, a középkorú Jónás László.

„Bejönnek” autóval a lakásba

Szerinte a szóban forgó férfi a házak közötti szervizút felől előbb visszavágta a bokrokat, és a területre vezető autófelhajtót betonoztatott le, majd fehér festékkel három parkolóhelyet festett fel. (Amikor ott jártunk, ezek közepén egy kör, benne nagy X jel volt látható.)

Az egyik barátom a közelmúltban este ide parkolt. Amikor reggel beült az autójába, és munkába indult, a boltos bekopogott a kocsiablakon, és azt mondta, hogy többet ne álljon ott meg, mert azt a területet ő megvásárolta. De ez közterület, hogyan lehet megvásárolni?”

– kérdezte Jónás László.

pa1Az egyik panaszos, Jónás László | Fotó: Derencsényi István

Dékány Rita, aki a 7 éves kislányával együtt volt jelen, arról számolt be, hogy napközben 5-6 autó is ott parkol.

– Ha nem ide, az ablakaink alá állnának, hajnalban nem itt füstölnének, nem csapkodnák a kocsiajtókat, sokkal csendesebbek lennének a lakásaink. A szinte már a lakásokba is behajtó autók miatt nem tudunk ide lejönni a gyerekeinkkel biciklizni, tollasozni, labdázni.

Mindkét oldalról behajtani tilos

Ez nem állapot”

– fogalmazott Dékány Rita. Kifejtette: a lakók azt szeretnék, hogy végleg lezárják az autók elől a terület bejáratát. Újra játszótér vagy park legyen itt – jelentette ki. A lakók azt is elmondták, hogy mielőtt szerkesztőségünkhöz fordultak, közös képviselőjük és ők is igyekeztek eljárni az ügyben a hivataloknál.

De mindössze annyit tudtak elérni, hogy a terület bejáratához kitettek egy nagy fektetett téglalap alakú, piros-fehér csíkos terelőtáblát, és egy mindkét oldalról behajtani tilos táblát. (Csak egy helyről lehet behajtani.) Ezek azonban mindössze néhány napig teljesítették „küldetésüket”, aztán valaki arrébb húzta a táblakombót.

Ezután megkerestük a szóban forgó ajtó-ablak üzlet tulajdonosát, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.

Illegális volt a parkoló

A debreceni polgármesteri hivatal viszont azt közölte, hogy a Kassai út 115. és 123. szám közötti játszótér megszüntetésére nagyjából 15 évvel ezelőtt került sor, a játszóterek biztonsági felülvizsgálata után.

pa2A bejárót a hivatal záratta le | Fotó: Derencsényi István

A „retró” játszóterek elbontására azért volt szükség, mert már nem feleltek meg az európai uniós előírásoknak. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó, Kassai játszótér aszfaltozott felületét ismeretlenek parkolóként használták, a bejárót a polgármesteri hivatal záratta le – előbb sávos terelőtáblával, majd lapunk megkeresése után fixen rögzített fémoszlopokat is elhelyeztek.

A helyhatóság válaszából kiderült, hogy vizsgálják a terület hasznosításának a lehetőségeit, melyekről azonban a hivatal a későbbiekben fog dönteni.

A másik részt is lecserélik

A polgármesteri hivatal a szóban forgó terület közvetlen közelében, a Kemény Zsigmond utcán 2014-ben korszerű, minden biztonsági előírásnak megfelelő új játszóteret létesített a környéken élő gyermekek számára. Mint megtudtuk, most azt tervezik, hogy a Kemény Zsigmond utcai lakótömbben lévő, nem szabványos, régi játszótér eszközeit is korszerűre cserélik.

– Orosz Csaba –