Eurovíziós Dalfesztivál – Kedden indul a stockholmi verseny

Budapest – A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 61. Eurovíziós Dalfesztivál Stockholmban. Freddie és a Pioneer című szerzemény esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után hatodszor tudna döntőbe jutni a versenyben.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják a svéd fővárosban, mert tavaly Bécsben Mans Zelmerlöw svéd énekes győzött Heroes című dalával.

A tavalyi bécsi versenyhez képest a résztvevő országok száma kettővel több, 42. A 2015-ös hiányzók közül idén szerepel Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Bulgária is, nem indul viszont Törökország. A tavaly a dalfesztivál 60. születésnapja alkalmából indult Ausztrália idén ismét lehetőséget kap a versenyen. Igaz, indulója nem lesz automatikusan döntős, mint 2015-ben Bécsben.

Az idei Eurovízió jelmondata: Come Together (Jöjjünk össze), a logó a pongyola pitypangot ábrázolja. Stockholm 1975 és 2000 után harmadszor ad otthont a rendezvénynek. A verseny helyszíne az 1989-ben épült Ericsson Globe (2000-ben is itt volt a viadal), amely 16 ezer ember befogadására képes. Jelenleg ez a világ legnagyobb félgömb alakú építménye: a fehér labda alakú épület átmérője 110 méter, beltéri magassága pedig 85 méter. Az épület térfogata 605 ezer köbméter.

Az eurovíziós színpad 24 méter széles és 16 méter mély, a ledfal 37-szer 10 méteres. A színpad felszínének területe 230 négyzetméter, 74 pirotechnikai eszközt fognak használni, a kifutó hossza 32 méter, a színpadi technikához 330 fényforrást használnak.

A keddi első elődöntő 18 eladója hétfőn este mutatja be először élesben produkcióját, a – titkosan – pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt. Ez adja a produkciókra adott voksok egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte.

A magyar nemzeti zsűriben Rakonczai Viktor, Lotfi Begi, Wolf Kati, Frenreisz Károly és Novák Péter pontoz.

A keddi első elődöntő 18 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Elsőként a Finnországot képviselő énekesnő, Sandhja lép színpadra, őt a görög és a moldovai versenyző követi, ezután – negyedikként – lép színpadra Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarország képviseletében a Pioneer című dalt adja elő. Utána a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai, végül a máltai versenyző következik.

A Pioneer zeneszerzője Szabó Zé, a szövegíró Csarnai Borbála. A legnagyobb fogadóirodák szerint a 26 éves Freddie és dala eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.

Számos érdekesség és különlegesség kapcsolódik az idei indulókhoz. Hét olyan előadó van a mezőnyben, aki korábban már szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon: a bosznia-hercegovinai Deen (2004-ben), a bolgár Poli Genova (2011), az izlandi Greta Salóme (2012), a litván Donny Montell (2012), a macedón Kaliopi (2012), a máltai Ira Losco (2002) és a montenegrói Bojan Jovovic (2005).

Az elmúlt években kudarcot kudarcra halmozó Egyesült Királyság színeiben két walesi énekes, a brit The Voice két indulója, Joe Woolford és Jake Shakeshaft által alkotott duó indul, Franciaországot egy izraeli származású énekes, Amir Haddad képviseli, Ukrajnából egy krími tatár énekesnő, Dzsamala szerepel, Svájc a kanadai Rykkát küldte Stockholmba, Olaszországból a hagyományokkal ellentétben nem a sanremói győztes, hanem a második helyezett, Francesca Michielin lesz látható és hallható, a görög hiphop csapat, az Argo dalával a menekültválságra hívja fel a figyelmet, francia nyelvű dallal szerepel Ausztria képviseletében Zoe, és Dami Im személyében újra lesz ausztrál induló.

A kiemelt, tehát automatikusan döntős országok közül a már említett Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország mellett Németországból Jamie-Lee, Spanyolországból Barei, a házigazda Svédország képviseletében pedig Frans indul.

A verseny házigazdája mindig az előző évi győztes ország, Svédország hatodszor rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált, az eddigi hat győztesük az ABBA (1974), a Herreys (1984), Carola (1991), Charlotte Nilsson (1999), Loreen (2012) és Mans Zelmerlöw (2015) volt. A televízión keresztül világszerte évente mintegy 200 millióan kísérik figyelemmel a versenyt.

Az eddigi legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki 1994-ben Dublinban Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával, Jenei Szilveszter szerzeményével 4. lett. 2014-ben Koppenhágában Kállay-Saunders András az 5. helyen végzett Running című dalával, az eddigi legmagasabb pontszámmal, 143 ponttal.

Az Eurovíziós Dalfesztivál keddi és csütörtöki elődöntőit, valamint szombati döntőjét a Duna Televízió 21 órától élőben közvetíti. Mindhárom estén 20 óra 30 perctől látható az Elővízió adása, amelyben bemutatják Freddie útját A Dal 2016 döntőjét Stockholmig.

– MTI –








hirdetés