Európa Liga – Berg kiegyenlített párharcot vár

Székesfehérvár – Henning Berg, a Videoton FC vezetőedzője szerint nem kérdés, hogy a szerb Cukaricki más szint, mint a moldovai Zaria Balti volt, ezért két kiegyenlített mérkőzést vár az Európa Liga második selejtezőkörében.

A norvég szakember a csütörtöki találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a moldovaiak elleni hazai meccsen sok pozitívumot látott, a visszavágón viszont már nem. Hozzátette, az akkor elkövetett hibákat kielemezték, tanultak azokból.

Örömének adott hangot amiatt, hogy egyre erősebb csapatok ellen mérkőzhetnek a kupasorozatban, mert – mint jelezte – a kívánt szint eléréséhez ilyen ellenfelek kellenek. Úgy vélte, a szerb bronzérmes elleni továbbjutáshoz jó teljesítmény és az előző körben mutatottnál jobb támadójáték szükséges.

A tréner a korábbi szerb válogatott támadóról, Danko Lazovicról elmondta, jelenleg még nincs százszázalékos állapotban, ennek ellenére elképzelhető, hogy szerepet kap csütörtökön. “Minőségi játékos, gólérzékenysége kiváló, ezért hosszú távon nagy erőssége lesz a csapatnak” – fűzte hozzá.

Szolnoki Roland, a Videoton védője az első találkozón győzelmet vár a csapattól. Mint mondta, mindenképpen a továbbjutás a céljuk, ehhez azonban szerinte maximális koncentráció kell mindkét összecsapáson.

Henning Bergről úgy vélekedett, hogy sok újat hozott. Az általa elvárt stílus elsajátítása érdekében az edzéseken sokat gyakorolják a csapatjátékot, amit hétről hétre egyre pontosabban tudnak kivitelezni.

A Videoton FC az első fordulóban a Zaria Balti ellen hazai pályán 3-0-ra győzött, majd a visszavágón 2-0-ra kikapott, így 3-2 összesítéssel jutott tovább.

A szerb együttes az Európa Liga első selejtezőkörében a kazah Ordabaszival találkozott: hazai pályán 3-0-ra nyert, míg idegenben 3-3-as döntetlent játszott.

A két csapat első mérkőzését Felcsúton a Pancho Arénában játsszák csütörtök este, 20.30-tól.

– MTI –








hirdetés