A cívisvárosiak ezzel újabb fejezetet nyitottak a debreceni pólózás történelemkönyvében, hiszen az ötödik hely megszerzésével egyben kivívták a nemzetközi kupaszereplés jogát is. Az azonban csak kedden vált véglegessé, hogy a gárda ősztől az Európa Kupában mérettetheti meg magát!
- Átalakították a Bajnokok Ligáját, ami azt jelenti, hogy 18 kiemelt csapat lesz – Magyarországot három együttes képviselheti –, majd a 24 együttesből álló főtáblát négyszer hatos csoportok fogják alkotni, ezáltal egy rendkívül erős mezőny verődhet össze. A LEN tehát megváltoztatta az eredetileg tervezett két, két csapatos álláspontját, s bejött az, amire vártunk, hogy három gárda mérettetheti meg magát a BL-ben és kettő az Európa Kupában. Nagyon örülök a hírnek, és megmondom őszintén, én mindvégig hittem és bíztam benne, hogy az ötödik helyünk nemzetközi szereplést ér. Abban az esetben pedig, hogyha a Honvéd mégis elindul az Európa Kupában, és nem adja át ezt a jogát a Szolnoknak, akkor komoly, akár győzelmi esélyekkel vághatunk neki a sorozatnak, ha sikerül egy jó alakulatot összeraknunk. – nyilatkozott boldogan Gyöngyösi András.
- Úgy tudom, hogy októberben rajtol el az Európa Kupa négyes csoportokkal, majd a legjobb 16 között már egyenes kieséssel, oda-visszavágókkal dől el, hogy ki lesz a végső győztes. Olasz, orosz, spanyol gárdákkal is találkozhatunk, azaz minden ország negyedik és ötödik helyezettjével, vagy éppen a német ezüstérmessel. Sőt, a BL főtáblára be nem jutó alakulatok ugyancsak ebbe a sorozatba csatlakoznak be. Tavaly a Szolnoknak egészen az elődöntőig sikerült menetelnie, ahol nem az ellenfél nyerte meg a találkozót, hanem a Tisza-partiak bukták el a döntőbe jutást. Ezek fényében nekünk is nagy esélyünk van jó eredményt elérni, amennyiben a tavalyi együttest meg tudjuk erősíteni.
- Elmondhatjuk, hogy feliratkoztunk Európa vízilabda térképére, amit megvallok őszintén, én magam sem gondoltam volna, hogy mindez két év alatt megtörténik, de sikerült! A DVSC labdarúgócsapata mellett tehát mi is képviselhetjük a cívisvárost a nemzetközi porondon, már ami a csapatsportágakat illeti – mondta büszkén a pólósok szakvezetője.
HBN-OLAHA