Magyarország

2008.09.18. 11:08

Nem tárgyal hétfőn az Országgyűlés a Megegyezésről

<p>Biztosan nem tárgyal és nem is szavaz a parlament hétfőn Gyurcsány Ferenc Megegyezés című javaslatáról, az MSZP ugyanis nem támogatta a csütörtöki házbizottsági ülésen a Fidesz erről szóló kezdeményezését.</p>

A szocialisták ugyanakkor politikai vitanapot kezdeményeznek a témában, ami várhatóan október 7-én lesz - mondta el Szili Katalin, Házelnök a csütörtöki ülés után. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint mindezek azt jelzik, hogy Gyurcsány Ferenc tisztában van azzal, nincs meg a szükséges többségi támogatás a programjához, ebben az esetben azonban le kellene vonnia a szükséges következtetéseket és le kellene mondania.

Ahhoz hogy már hétfőn vitázzanak és szavazzanak a képviselők a Megegyezés című írásról el kellene térniük a Házszabálytól, ehhez azonban 4/5-ös többségre van szükség. Mivel a szocialisták nem támogatják a kezdeményezést, nem lesz napirenden jövő héten a kezdeményezés. Nem döntöttek ugyanakkor még a javaslat sürgősségi tárgyalásról, ez a Házbizottság hétfői rendkívüli ülésén kerül csak szóba, de Répássy Róbert szerint még ha ez meg is kapja a szükséges támogatást, leghamarabb egy hónap múlva kerülhet Országgyűlés elé a kérdés. A szocialisták azonban az ügyrendi bizottság elé akarják vinni a kérdést, ami végleg megpecsételheti a Fidesz határozati javaslatának sorsát.

Az MSZP szerint nem elfogadható és eddig nem is volt gyakorlat az, hogy egy írást, programot, esszét ne a szerzője, hanem valaki más terjesszen be a parlamentnek, ahogyan azt most Navracsics Tibor tette Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programjával. Mivel az ügyrendi bizottságban a szocialisták önmagukban is többs! égben vannak a Fidesz attól tart, borítékolható a döntésük, vagyis az, hogy ilyen kezdeményezés nem kerülhet a T. Ház elé.

Répássy Róbert szerint a Házbizottság csütörtöki ülésén megerősödött az, hogy Gyurcsány Ferenc megbukott és nincs meg a többsége programja végrehajtásához. Az ellenzéki politikus szerint az, hogy a Megegyezés hétfői tárgyalását és szavazását megakadályozzák a szocialisták, de politikai vitanapot kezdeményeznek a témában jelzi, hogy "Gyurcsány Ferenc csak beszélni akar a Megegyezésről, de nem vállalja a megmérettetést." Pontosan tudja, nincs meg a szükséges támogatás hozzá, ebben az esetben viszont le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket és le kellene mondania - tette hozzá.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese részben szerzői jogokra hivatkozva indokolta azt, hogy miért nem támogatják a Megegyezés hétfői tárgyalását. A szocialista politikus szerint ilyenre még nem volt példa az Országgyűlésben és beláthatatlan lenne, ha a jövőben mindenki mások írását kezdené szemezgetni a "Magyar Hírlaptól a Népszaváig" és azt nyújtaná be vitára. Göndör István szerint a politikai vitanapon lehetőség lesz a vélemények elmondására, az adótörvények és a költségvetés szavazásánál, pedig a Megegyezés tartalmi kérdéseiről szavazhatnak is a képviselők.

Szili Katalin tájékoztatása szerint az adótörvényeket szeptember 19-én, a jövő évi költségvetést pedig szeptember 29-én nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek. A 2009-es büdzséről előreláthatóan december 15-én szavazhat a T. Ház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!