2012.06.29 13:13; Frissítve: 2012.06.29 13:13


EURO-2012 – Spanyol-olasz döntő: Del Bosque ötven százalék esélyt ad mindkét csapatnak – ELŐZETES

Budapest/Madrid/Róma, 2012. június 29., péntek (MTI/AP/EFE) – Leküzdik-e az angolok és a németek után harmadik nagy ellenfelüket, a spanyolokat is az olaszok, vagy a hispánok megvédik kontinensbajnoki címüket? – ez a fő kérdés a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Eb vasárnapi, kijevi döntője előtt.

alt hiba beküldése

 

A fináléba szerdán a spanyolok a portugálok büntetőpárbajos legyűrésével, az itáliaiak pedig csütörtök este a német válogatott felett aratott 2-1-es győzelmükkel jutottak be.

“Spanyolországé és Olaszországé a két legjobb csapat az Európa-bajnokságon – értékelte a finálé párosítását a taljánok mindkét elődöntős gólját szerző Mario Balotelli. – És hogy melyik nyer? Kérdezzék ezt meg tőlem vasárnap” – igyekezett érzékeltetni az erőviszonyok kiegyenlítettségét.

Nemcsak Balotelli hagyta nyitva a választ, hanem maga az Eb “előtörténete” sem segít a találgatásban, hiszen a két válogatott a kontinentális csúcs korábbi szakaszában találkozva, jelesül közös csoportjuk nyitómérkőzésén 1-1-re végzett egymással.

Az olaszok szövetségi kapitánya mindenesetre “megelőlegezte” a várható végkimenetelt:

“Spanyolország a döntő favoritja – jelentette ki Cesare Prandelli az elődöntős sikert követő csütörtök éjjeli sajtótájékoztatón. – Persze mi is ott leszünk a pályán, s éppen a mai győzelmünk az újabb lelkesítő példája annak, mire vagyunk képesek nemzeti mezben.”

A meccs legjobbjának választott olasz középpályás, Andrea Pirlo határozottabban fogalmazott:

“Hatalmas diadalt arattunk egy félelmetes ellenféllel szemben, s nagyon is okkal reménykedhetünk benne, hogy a döntőben is mi nyerünk. Európa-bajnokként akarunk hazatérni.”

A spanyol-olasz döntő előéletéhez tartozó érdekesség, hogy az ibériaiak, ha döntetlent játszanak a horvátokkal a csoportmeccsen, időnek előtte elbúcsúztathatták volna az Eb-től az olaszokat:

“Nem kell bűntudatot éreznünk amiatt, amiért nem ejtettük ki Itáliát, ez nem tett volna jót a sportágnak” – mondta Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány a madridi Radio Marcának adott nyilatkozatában. – A csoportnyitányon 1-1-re végeztünk az olaszokkal, akik fölénk nőttek az első félidőben, s többször is gondot okoztak nekünk. Nyilvánvaló, hogy a fináléban nagyon jól kell futballoznunk, úgy vélem, ötven százalék esélye van mindkét csapatnak a győzelemre.”

 

 

sjk \ sgr \ pdm

 

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2