EU-török csúcs – Török miniszter: szó sem lehet a Ciprusi Köztársaság elismeréséről

Ankara – A Ciprusi Köztársaság török elismeréséről szó sem lehet pusztán annak érdekében, hogy az Európai Unió újabb fejezeteket nyisson meg Törökország uniós csatlakozási tárgyalásain – mondta Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere szerdán az NTV török hírtelevízió élő adásában.

Bozkir kifejtette: az EU – akkor, amikor a megmaradása forog kockán – nem engedhet teret egyetlen tagállama, Ciprus “szeszélyeinek”, amelyek a menekültválság megoldására vonatkozó Törökország és az EU közötti megállapodás ellen irányulnak.

Megerősítette azon korábbi kijelentését, amely szerint Törökország május 1-jére a migránskrízis kezelésével kapcsolatban vállalt összes kötelezettségének eleget tesz, valamint végrehajtja azokat a szükséges intézkedéseket és a parlament elé terjeszti azokat a törvényeket, amelyek utat nyitnak a vízummentes Európa felé.

Ciprus ellenzi a török európai uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítását.

Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök álláspontja szerint Törökország azoknak a tárgyalási fejezeteknek a megnyitását kéri az EU-tól, amelyeknek befagyasztását a Ciprusi Köztársaság érte el. Korábban leszögezte: bármely fejezet megnyitása csak akkor lehetséges, ha Törökország teljesíti kötelezettségeit.

A ciprusi kormány ahhoz a feltételhez köti a csatlakozási tárgyalások folytatását, hogy Törökország ismerje el a Ciprusi Köztársaságot önálló államként és nyissa meg a török kikötőket és repülőtereket a ciprusi hajók, illetve repülőgépek előtt.

Ciprus északi részét 1974-ben szállta meg Törökország, amely védhatalmi státusára hivatkozva avatkozott be a török ciprusi kisebbség védelmében, mikor a szigetországban végrehajtott államcsínyt követően a görög ciprióta puccsisták egyesülni akartak Görögországgal. Ciprus északi részén pár évvel később létrejött az “Észak-ciprusi Török Köztársaság”, amelyet csak Ankara ismer el, s amelynek fennállását a területén állomásozó több tízezer török katona szavatolja. A sziget azóta is megosztott, 2004-ben a görög ciprusi közösség népszavazáson utasította el az egyesítésre kidolgozott nemzetközi forgatókönyvet, mert a többség úgy ítélte meg, hogy az a szigeten élő törököknek és Ankarának kedvez. Ankara a Ciprusi Köztársaságot azóta sem ismeri el.

A csatlakozási tárgyalások az egyik központi eleme a migrációs válság megoldását célzó EU-török megállapodás tervezetnek, amelynek főbb vonalairól az uniós vezetők és Törökország miniszterelnöke elvi megállapodásra jutottak múlt keddre virradóra befejeződött brüsszeli tárgyalásaikon.

A körvonalazódó megállapodás értelmében Ankara 6 milliárd eurós pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kéri, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkötelezettségét a török állampolgárokkal szemben.

A törökök ezért cserébe visszafogadnák az országból illegálisan Görögországba érkező migránsokat. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

Bozkir a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy Ankara csak azokat fogadja majd vissza, akik az EU-val kötendő egyezség hatályba lépését követően érkeznek az Európai Unióba.

A kérdésről a következő uniós csúcstalálkozón hozhatnak döntést. A március 17-18-i értekezlet zárónapján Ahmet Davutoglu török miniszterelnök is részt vesz a tervek szerint.

– MTI –








hirdetés