Étteremből és üzletekből lopott a hajdúhadházi férfi

Étteremből és üzletekből lopott a hajdúhadházi férfi
© Fotó: Matey István
Debrecen – Egy fiatal pártól és két üzletből is lopott a gyanú szerint az a férfi, akit a debreceni rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – B. Krisztián hajdúhadházi lakossal szemben.

Egy fiatal pár 2017. március 26-án 3 óra körül bement egy debreceni étterembe, ahol leültek egy asztalhoz. Amíg a nő és a férfi egymással beszélgetett, a gyanúsított kivette a hölgy táskájából a pénztárcáját, majd az étteremből kiszaladt az utcára, és elmenekült a Nagyállomás irányába.

Másnap délután 13 óra 30 perc körül a 20 éves hajdúhadházi lakos bement egy Debrecen, Csapó utcai bevásárlóközpontba, ahol az egyik ruházati üzletben az áruvédelmi eszközt kitépte az egyik pólóból, amit a kabátja alá rejtett. A biztonsági őrök a férfit tetten érték és rendőrök kiérkezéséig visszatartották.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy B. Krisztián aznap egy másik üzletből nadrágot és pólót is lopott, amiket a járőrök a gyanúsítottnál megtaláltak és lefoglaltak. Kihallgatása során a férfi a nyomozóknak a bűncselekmények elkövetését elismerte.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: ,