Barankai Réka

2019.11.28. 15:07

„Ha nem zenélnék, szerintem hajléktalan lennék, de komolyan”

Interjú a zenekar frontemberével, Bérczesi Robival.

Ady Endre Gimnázium

Fotó: Molnár Péter

Minek apropóján alakult az együttes, és miért nincsen benne női tag?

A dalokat egyedül írtam meg az első lemezhez, a többiek pedig nagyrészt egy akkori baráti társaság tagjai voltak velem együtt, így párhuzamosan folyt részemről a barátkozás és a dalírás, ezért is kértem fel őket a zenekarhoz. Ez alapvetően egy fiútársaság volt, egyikünk húga volt csak lány ott, ő volt akkoriban a barátnőm, és bár zenét tanult, az fel sem merült bennünk, hogy együtt zenéljünk.

Miért éppen Hiperkarma lett a zenekar neve? A logótok miért egy vészkijáratot ábrázol?

Vészkijárat egyenlő: van megoldás, van kiút, létezik megoldás. Körülbelül ezt sugallja számomra a jel. Más név nem jött számításba, csak a Hiperkarma, ez így alakult.

Egy ideig szünetelt a zenekarotok. Mesélnél egy kicsit ennek az okáról?

A kábítószer-függőségem eluralkodott rajtam, emiatt kétszer is szüneteltettük a Hiperkarmát évekig, de mindig visszatértem. Ez nekem egy örök életre szóló lecke volt.

A zenélés mellett mivel foglalkoztok?

Ha nem zenélnék, szerintem hajléktalan lennék. A szerelmem a zene, ami azt jelenti, hogy a hobbim is a zenélés, nem csak a foglalkozásom. A többiek sok más zenekarban is játszanak, és én is lépek fel külön, egy szál gitárral, Én meg az Ének néven.

Hogyan zajlanak nálatok a zenekari próbák?

A dalokat az elejétől a végéig megírom egy szál gitárral és énekkel, szöveggel, ezt rögzítem otthon a kis házi stúdiómban, a végeredményt továbbküldöm a zenekar tagjainak, akik otthon agyalnak tovább a saját szólamaikon, majd ők is rögzítik a részeiket, így mire közös próbára kerül a sor, nagyjából már mindenki tudja a dolgát.

Hogyan viszonyultok a negatív kritikához?

A negatív kritika, ha építő, akkor befogadandó, mert sokat lehet tanulni belőle. Pocskondiázásból nekünk hál' Istennek, kevés jut, az meg nem érdekel.

Mennyire vagytok hasonló személyiségek a zenekarban?

Jó barátok vagyunk, sokat megéltünk együtt és külön-külön is, és elmondhatom, hogy emberileg tökéletes az összhang a zenekaron belül.

Nehéz helytállni ezen a pályán?

Szerintem a legfontosabb, hogy jó dalok legyenek, persze az se árt, ha sokat tapasztalt, profi zenészekből áll össze a banda, mert csak az tud igazán nagyot szólni, de vannak kiváló garázszenekarok is. Szorgalom, kitartás, akarat mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a zenekar hajója fennmaradjon a vízen, de szerintem a jó dal az első.

Kedvenc számom a Kanyargó ösvény. Mit éreztetek a dal írása közben?

Úgy kezdtem el írni, hogy ezt a dalt kifejezetten másnak írnám, például egy énekesnőnek. Aztán persze minden szépen engem kezdett el tükrözni benne, és egy idő után már nyilvánvaló volt, hogy nekem kell majd elénekelni.

Mikorra tervezitek a következő albumotokat?

Az új, szám szerint hatodik lemezünk címe A Falon Túl lesz, és valamikor 2020-ban jelenik majd meg. Tizennégy dal lesz rajta, és szinte mindegyik rap lesz, énekelt refrénekkel. Szeretnénk továbbra is koncertezni, dalokat írni, próbálni és stúdiózni, és természetesen interjúkérdésekre válaszolni. Kell ennél több?

Barankai Réka, Ady Endre Gimnázium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!