Eszelősök

Eszelősök
© Illusztráció: Derencsényi István, archív
Elütötték egy bicikliző barátomat nemrég. Isteni gondviselés, hogy – bár ez városi útjainál nem általános –, aznap reggel valamiért le­akasztotta a helyéről, s fejébe csapta a védősisakot. El is repedt, amikor egy figyelmetlenül kanyarodó sofőr leborította paripájáról lovagunkat. Megyesi-Horváth Borbála írása.

A harci sérülés néhány nap alatt vizes ruhával „tisztázható” volt a térdén, a járgány épségben megúszta, az ütközet legnagyobb vesztese egy kétezer forint értékű mp4-lejátszó volt. Vagyis ezt hihetnénk a nehéz fokozatú puzzle-lé vált eszközről, de volt, akit ez jobban megviselt. Főhősünk alig porolta le magát, máris támasszá kellett erősödnie az áldozatszerepből, s nyugtatnia az autójával közben félrehúzódott zokogó lányt – ezer elrebegett „Elnézést!” és „Biztosan jól vagy?” után. Telefonszámcsere nélkül nem távozott, délután már érdeklődő hívást kapott a kerekező, másnap pedig egy új, jobb zenelejátszóval és vacsorautalvánnyal jöttek hozzá látogatóba.

Egy másik, csekélyebb súlyú történet: a Hatvan utcán parkoltam, egészen a virágosládához húzódva, hogy a másik oldalra érkező autós és én magam is kényelmesen szállhassunk ki-be. A reformáció emlékévének nyitónapján jól megerősödve, feltöltődve mentem a járgányomhoz. Épp indítottam, amikor odatolatott kocsijával egy középkorú férfi, így közvetlenül egymás mellé kerültek vezetőoldali ajtóink. Közel állt, de nem javított, rám nyitotta, csak úgy csattant. Csak egy kis karcolást okozott, beértem volna egy fejbiccentéssel, ha már ott ültem egy méteres látótávon belül, de hiába kerestem a tekintetét, valahol a járdán sétáltatta, és úgy vonult el, mint ahogyan egy gyerek bújócskázik. Nem látlak, nem látsz. Nagyra értékelem a rendőrök minden jobbító szándékát, de eszet legfeljebb Óz, a nagy varázsló képes adni némelyik közlekedőnek.

– Megyesi-Horváth Borbála –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .