Esterházy Péter halála – Felolvasást tartanak Sepsiszentgyörgyön

Bukarest – Nyilvános felolvasást tartanak pénteken este Sepsiszentgyörgy főterén Esterházy Péter író emlékére.

Az érdeklődők saját választásuk alapján olvashatnak fel Esterházy Péter műveiből kedvenc részleteket az este nyolc órakor kezdődő közösségi megemlékezésen.

Szonda Szabolcs, a felolvasást meghirdető sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a székelyföldi városban többen ismerték személyesen az írót, aki az elmúlt mintegy hét évben kétszer járt ott.

“Mindenki végtelenül jó emlékeket őriz erről a két találkozóról, mert írói nagysága mellett Esterházy Péter emberként is rendkívül megnyerő, derűs, kiegyensúlyozott, erős volt, minden gesztusából, mondatából ez sugárzott” – mondta Szonda Szabolcs.

Az igazgató hozzátette, hogy ha lesz olyan személy, aki románul akar felolvasni, megteheti, mert Esterházy Péter több művét románul is kiadták.

Esterházy Péter halálának hírét családja és a Magvető Kiadó jelentette be csütörtök este. A 66 évesen elhunyt író hasnyálmirigyrákban szenvedett, betegségét tavaly hozta nyilvánosságra és könyvet is írt róla. Alig több még egy hónapja még megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet, Hasnyálmirigynapló című kötete a rendezvény budapesti programjainak legnépszerűbb kiadványa volt.

– MTI –








hirdetés