Esküvői fotópályázat a Borsod Online-on – Bemutatkozik a Tamási házaspár

Akt.:
Esküvői fotópályázat a Borsod Online-on – Bemutatkozik a Tamási házaspár
Miskolc – Tóparton, kastélykertben, vízesés tövében, motor nyergében, vagy épp egy napraforgó tábla közepén – többek között ilyen helyszíneket választottak életük egyik legboldogabb napjának megörökítéseként az ifjú párok. Ezeket a fotókat olvasóink is megtekinthetik mi több, szavazhatnak is a kedvencekre a Borsod Online esküvői fotópályázatán. Hogy mi lehet a története egyik-másik különleges helyszínen készült képnek? Sorozatunkban erre keressük a választ.

Tamásiné Szigeti Tímea és Tamási Máté immár hét éve ismerik egymást, az akkori munkahelyükön találkoztak először és lettek nem sokkal később egy pár.
Ők azonban nem egy gyűrűvel kötelezték el magukat a másik mellett, hanem egy új élettel: 2012-ben megszületett ugyanis a kisfiuk, Ádám, így nem volt kérdés, hogy együtt élik le az életüket.

Az esküvő ez év július 21-én volt, Szegilongon, ahol Tímea felnőtt, a családja még most is itt él. Mivel hagyományos, falusi lagzit szerettek volna, a szülőfaluban adottak voltak a körülmények, a helyszín, a segítség, minden, ami elengedhetetlen a nagy naphoz. Illetve, mivel a menyasszony nagyszülei már idősek, nem tudtak volna elutazni Miskolcra, azonban Tímea – érthető módon – nem akart úgy férjhez menni, hogy nincsenek ott a nagyszülei. Így ez volt a fő ok, amiért ott tartották az esküvőt, ami egy igazi álomesküvő volt. Csodálatos helyen, gyönyörű környezetben, fantasztikus hangulatban, szeretett családjuk, barátaik és kollégáik társaságában telt. Számukra ez volt a tökéletes nap.

Mivel Tímeának a szívéhez nőtt a falucska, a képeket is ott készítették a tájházban és a Millenium Parkban. Nagyon baráti és közvetlen hangulatban telt, a fotós és a videós szakértő munkájának köszönhetően. A pár maximálisan megbízott bennük, ők csak megadták a helyszínt, a többit a profikra bízták, amiből kihozták a legtöbbet – jobbat nem is tudtak volna elképzelni. Ezeken a hangulatos, szép helyeken örökítették meg a nagy napot, feleslegesnek tartották, hogy más faluba, városba menjenek fotózkodni, hiszen helyben is csupa csoda állt rendelkezésükre.


eskuvoi-fotopalyazat2


Esküvői fotópályázat a Borsod Online-on
Miskolc - Mostantól egészen október 15-én éjfélig lehet szavazni a Borsod Online esküvői fotópályázatára folyamatosan beérkező képekre. A legtöbb voksot begyűjtő pár kényeztető wellness-hétvégét nyer. Ám szavazni is érdemes! A voksoláshoz szükséges egy rövid regisztráció, amivel a szavazó automat...

Miskolc - Kényeztető wellnesshétvége a legjobbnak bizonyuló fényképen szereplő pár jutalma. Érdemes részt venni a lapunk hírportálján, a Borsod Online-on augusztus 17-én kezdődő esküvői fotópályázaton. A legtöbb szavazatot összegyűjtő páros jutalma egy 2 személyes, 2 éjszakára szóló, kényeztető w...