Esküvő, a jegyespár igényeihez igazítva

Akt.:
Esküvő, a jegyespár igényeihez igazítva
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Egy nap alatt megismerhetik a Lovarda változatos lehetőségeit a nagy napra készülők.

Ingyenes Esküvői Nyílt Napot rendez október 25-én, vasárnap 10-18 óra között a Lovarda, ahol az ételektől kezdve a dekorációig minden megismerhető, sőt az esküvőszervezővel egyeztetve a helyszínen már időpontot is lehet foglalni.

Változatos dekoráció

Teljes esküvői díszítésében ismerhető meg ezen a héten vasárnap a Kassai úti rendezvényközpont. Olyan esküvőt is rendeztek már, ahol kifejezetten az volt a koncepció, hogy minden asztalnak saját, a körülötte helyet foglaló vendégek egyéniségéhez passzoló dekorációja legyen. Az Esküvői Nyílt Napon az ételkínálatba is bele lehet majd kóstolni. A hagyományos ételek mellett számtalan esküvői fogásból állítható össze a kívánt ünnepi menü, amiben egyéni igényeknek és megoldásoknak is tág teret tudnak a szervezők biztosítani. „Egyre gyakoribb, hogy speciális kívánságokat is teljesítünk az esküvőkön, személyre szabottan is tudunk tálalni, például a lisztérzékenyek esetében akár egy tányérnyi levestésztát is elkészítünk a megfelelő alapanyagokból. Arra is nyitottak vagyunk, ha valaki a saját összetevőit szeretné az ételekben, az adott vendég(ek)nek elkülönítetten főzünk abból. Ha vadász van a családban és vadhússal szeretné meglepni az ünneplőket, akkor azt is tudjuk biztosítani, hogy abból főzzük az ételeket, s a család kedvenc házi pálinkáját is be lehet hozni hozzánk” – tájékoztatott Lund Boglárka esküvőszervező.

A Lovardában házasságot kötők még abból a szempontból is szerencsések, hogy a kitűzött nagy nap előtti esküvőkön a háttérben megkóstolhatják az aktuális ünnepi fogásokat, így, a teszt után, biztos szívvel dönthetnek egy-egy étel mellett. Az október 25-i ingyenes Esküvői Nyílt Napon nemcsak a Lovarda szolgáltatásait ismerhetjük meg, hanem a Nagyerdei Étterem, az Agrár Étterem, a Nagyerdei Stadion vagy a Nagyerdei Víztorony különleges esküvői helyszíneit is.

HBN–SZL








hirdetés