És mennyit futott az autó?

Akt.:
És mennyit futott az autó?
© Illusztráció: Matey István
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A manipulált kilométerórás kocsik időzített bombaként viselkednek – mondja a hozzáértő.

Becslések szerint az importált használt gépjárművek 90 százaléka, a belföldi kereskedelemben értékesített példányok közül pedig minden második manipulált kilométerórával rendelkezik, ami súlyos biztonsági, műszaki és gazdasági kockázatokat rejt.

A szokás nagy úr

Vass Sándor, aki 60 éve foglakozik autókereskedelemmel, elmondta, hogy régen a szocializmusban eszébe nem jutott senkinek, hogy megpiszkálja a Lada vagy a Trabant kilométeróráját, igaz, nem is autóztak az emberek annyit, mint manapság. – Akkor terjedt el a visszatekerés gyakorlata, amikor kezdték behozni a nyugati autókat. A magyar ember agyában ugye az rögzült korábbról, hogy a Lada vagy a Trabant motorja 90-100 ezer kilométernél megérett a felújításra, és ez a szám egyfajta pszichológiai gátként került be a köztudatba. A profi dealerek persze folyamatosan figyelik a trendeket, és ezekhez igazítják a kocsik óráját – mondta a kereskedők doyenje. Tőle tudtuk meg azt is, hogy napjainkban 150-160 ezer kilométernél van a lélektani határ, a 200 ezer kilométeres futásteljesítmény már elriasztja a legtöbb vevőt. „Pedig ha egy kocsival 250-300 ezer kilométert mentek német autópályákon, és közben rendesen szervizelték, az még mindig jobb állapotban van, mint amivel 120 ezret tettek meg, de kizárólag városi, falusi utakon. Maradjunk annyiban, hogy 6-7 évesen 60-70 ezer kilométert futott nyugat-európai autó gyakorlatilag nem létezik. Lehet, hogy a kilométeróra visszatekerését a törvény most már idehaza is bünteti, de én még nem hallottam arról, hogy Kiss Pétert vagy Nagy Jánost ilyen váddal bíróság elé citálták volna. Elültették az emberek agyába, hogy az ügyeskedést büntetik, de ennyi volt…” – mondta Vass Sándor.

Kié a felelősség?

Az évente milliárdos károkat okozó probléma tudatosítására „A te autód, a te felelősséged!” elnevezéssel kampányt indít a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. A szervezet célja az, hogy elősegítse egy minőségi szervizekre vonatkozó, önszabályozáson alapuló, zárt értékelési rendszer kialakítását. Becslések szerint éves szinten az országba importált tíz használt gépjárműből kilenc, míg a belföldi kereskedelemben értékesítendő darabok csaknem fele manipulált kilométerórákkal rendelkezik, ami nagyjából egymillió autótulajdonosra nézve jelent súlyos kockázatokat.

„Jelenleg közel egymillió olyan gépjármű van országszerte forgalomban, amely manipulált kilométer­órája miatt időzített bombaként viselkedik, mivel az a tulajdonosnak hamis információt ad az autó főegységeinek és egyéb alkatrészeinek műszaki állapotáról”

– figyelmeztet Gablini Gábor, a Magyar Autós Szakmai Szövetség elnöke. Hozzátéve, hogy a kilométerszámhoz kötött kötelező karbantartás elmaradása súlyosan veszélyezteti a közlekedés biztonságát, mivel adott esetben motorhiba (vezérműszíj-, vezérműlánc-szakadás) és azonnali motorleállás következhet be.

Oda a garancia?

A manipulált kilométerórák miatt fellépő egyik legsúlyosabb gazdasági kockázatot az jelenti, hogy a gyári garancia csak adott kilométeróra-állásig szól. Ezért egyrészt a potenciális vevő azt hiheti, hogy a megvásárolni kívánt autó még garanciális – tehát olcsóbb lesz fenntartani –, másrészt a biztosító nagyobb mértékű amortizációval számol baleset esetén, ezért többet kell fizetnie a sérülés kijavításakor; amit végső soron az autósok fizetnek meg magasabb biztosítási díjak formájában.

Fontos megemlíteni a tulajdonos felelősségét is, hiszen ha a gépjárművet a kötelezően előírt ciklusokban a minősített szervizekhez viszi átvizsgálásra és javításra, akkor egy műszaki hibából bekövetkező baleset esetén a jármű gazdája már nem vonható felelősségre” – hangsúlyozta a szakember, aki szerint minden további felelősség a minősített szervizre hárul a hamis vagy akár hibás alkatrészek kapcsán.

– Petneházi Attila –


Közel egymillió autóban ketyeg az időzített bomba
Az importált használt gépjárművek 90 százaléka és a belföldi kereskedelemben értékesítendő példányok mintegy fele manipulált kilométerórákkal rendelkezik, ami rendkívül súlyos személybiztonsági, műszaki és gazdasági kockázatokat jelent.


Úgyis lakva válik meg
Boldogult autószerelő ismerősöm (valahányszor arra próbáltam rávenni, hogy jöjjön el velem egy-egy használt autót megnézni) rendre azzal hárított, hogy ő bizony soha nem vállalkozna ilyenre, hiszen használt autót vásárolni olyan, mint egy idegen ember lányát elvenni; lehet persze előzetesen mindenféle okos és jó szándékú tanácsot adni a (vő)legénynek, de igazából majd lakva válik meg… Petneházi Attila írása.









hirdetés