És akkor ez van

Akt.:
Robbantanak a reptereken, pályaudvarokon, szállodákban. Ma már szinte bárhol megeshet, ahol sok ember megfordul. És arányaiban egyre csökken a robbantások között az olyan, amelyet mondjuk egy régi épület gyorsabb elbontása okán, rendkívüli óvintézkedések közepette, erre hívatott szakemberek hajtanak végre. S ennek megfelelően nő a másik oldal száma, aránya. T. Szűcs József jegyzete.

Az ártatlan emberek életét követelő tragikus kimenetelű (ön)gyilkos merényleteké. Tudom, nincs köztük kimutatható összefüggés, de ma már szinte semmilyen műfajú film sem múlhat el robbantás, robbantássorozat nélkül. Az akciófilmek esetében még csak érthető szerepe. Bár a filmvásznon vagy a képernyőn röpködő véres emberi maradványok látványa nem biztos, hogy erősíti mentális, pszichikai egészségünket. Még akkor sem, ha a szóban és a levegőben forgó húsdarabok korábban egy rossz fiú alkotórészei voltak. A különféle tudományos ismereteket népszerűsítő alkotások esetében azonban, számomra, már nagyon is kérdéses a mindenáron való pusztítás erőltetése. Mellesleg jó részük kifejezetten a fiatalokat akarja megszólítani. Merthogy tárgya, témája iskolai tantárgyként felfogható tudományszak. Úgymint matek, fizika, kémia, csillagászat, történelem stb. Ám bármiről szóljanak, minimum egy félsertés kárára minimum egy sikerrel végrehajtott robbantásos akciót elkövetnek benne az alkotók. Ha van dramaturgiai szerepe, ha nincs. Akkor is, amikor ezerféle más módon lehetne a mondandót illusztrálni. A szerencsétlen, jobb sorsra termesztett görögdinnyéket pedig még szét is lövik, méghozzá számolatlanul. Ugyanezen emelkedett tudományos ismeretek jegyében. Ezért rosszabb évjáratokban talán a magyar dinnyetermelők jobban járnának, ha eleve a filmeseket keresnék termékükkel. Biztos, állandó, mondhatni örökös, sőt egyre bővülő piacot jelentene számukra. Mi több, akad köztük olyan alkotás, amely eleve azzal a szlogennel kelleti magát, miszerint felépíteni valamit szép dolog, ám mennyivel vérpezsdítőbb egy másik dolgot felrobbantani. Miközben a közelmúlt tragédiája figyelmeztet rá, hogy vannak, akik a mi életünk, biztonságunk érdekében, éppen egy gyilkos robbanás elkerülése érdekében teszik naponta a kockára a sajátjukat. Mindennapjaink hősei ők, akik nevét csak akkor ismerjük meg, amikor minden óvatosságuk ellenére, bekövetkezik a baj. Avagy nézhetjük a közelmúltban háború sújtotta országok statisztikáit. Hányan és hányan vesztik még napjaikban is életüket az évekkel korábban hátrahagyott taposóaknáktól! Sok falu, város lakosai jó részének pedig éppen csak az élete maradt, a végtagjaik valamelyikét elvitte egy alattomos robbanószerkezet. Ilyen világban, amely valószínűsíthetően még erőszakosabb lesz, szabad-e, s kell-e minden mondvacsinált ürüggyel és akár alapvetően jó szándékkal a puskapor után nyúlni. Akkor is felrobbantani valamit, amikor a mondandót jóval ártatlanabb szemléltetési eszközökkel ugyanolyan eredményesen be lehetne mutatni. S amelyekről, még csak tudat alatt sem jutna eszünkbe az erőszakosság semmilyen formája. Valaha, az átkos múltban, olyan harminc-negyven éve, a pedagógusok egy része tiltakozott a filmvásznon eluralkodó erőszak ellen. Mondván rossz példát mutat a felnövekvő fiataloknak. Régi szép, de főként naiv idők! Hisz mára a vélt siker hajhászása, a profit reménye, mint mindent, így ezt az, úgy tűnik, nagyon idejétmúlt „széplelkűséget” szintén felülírta. Mondhatnák, s alighanem mondják is az „elkövetők” egy-egy jól sikerült, ám teljességgel felesleges filmbéli robbantás ma már csak jobbára magukban aggodalmaskodó ellenzőinek, hogy „na bumm, és akkor mi van”. S nemcsak a képernyőn megjelenő, de sajnos a való világ ugyancsak őket látszik igazolni.

– T. Szűcs József –








hirdetés