Értünk túlóráznak a kormányhivatalnál

Értünk túlóráznak a kormányhivatalnál
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – A kormányhivatalban összesen 35 tisztviselőt érintett a két hétre szóló intézkedés.

A Napló szerkesztőségébe érkezett jelzés arról, hogy a „Megyeházán” elrendelték a kötelező túlórát, este 18 óráig. A bejelentő azt kifogásolta, hogy bruttó 500 forint óradíj ellenében kell túlórázniuk a munkatársaknak. „Ez kevesebb, mint a minimálbér, miközben törvény írja elő, hogy túlmunka esetén mennyi pótlék jár a dolgozónak” – állította olvasónk.

A felvetésre Tapolcai Zoltán, a megyei kormányhivatal kabinetvezetője válaszolt. Mint írta, a kormányhivatal szervezeti egységeinél nem, ugyanakkor a családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályon valóban elrendelték a túlmunkát a december 7-18. közötti időszakra. Méghozzá jelentős többletfeladatot vállalva annak érdekében – tájékoztatott –, hogy ügyfeleik a decemberre járó ellátásokat előrehozott folyósítás formájában január helyett már e hónapban felvehessék.

Mint a kabinetvezetőtől megtudtuk, a túlmunka összesen 35 kormánytisztviselőt érintett, melynek mértéke heti 8 óra, azaz személyenként összesen 16 óra. Azt nem határozták meg, hogy a túlmunkát milyen napi ütemezésben szükséges végezni. A túlmunkát pénzben váltják meg, amely személyenként nem azonos mértékű, mivel – a hatályos jogszabályoknak megfelelően – az eltérő illetmények alapján számított óradíjhoz igazodik.

HBN–PA








hirdetés