Az utolsó forduló mérkőzéseit is lejátszották a Vodafone Férfi Vízilabda OB I-ben a hét végén, mellyel véget ért a 2011/2012-es küzdelemsorozat őszi felvonása. Tizenegy fordulót követően a Debrecen-Fujitsu együttese öt győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a hatodik helyen várhatja a tavaszi folytatást. Az ötödik helyre pályázó Gyöngyösi-legénység a három éllovas – a Szeged, Eger, valamint Vasas – ellen elszenvedett vereségen túl további három-három pontot a Honvéd és Szolnok otthonában hagyott, holott minden esélye megvolt a győzelemre a hajdúsági pólósoknak. Gyöngyösi András, a gárda vezetőedzője úgy érzi, mindkét összecsapáson borzasztó nyomás volt csapatán, a játékvezetés pedig finoman szólva sem volt kedvező.
- Megmondom őszintén, még mindig a szolnoki meccs hatása alatt vagyok. A mai napig nem sikerült magyarázatot találnom arra, hogy a mai vízilabdában, ahol minden a center és a bekk játékra épül, mi történhetett a Tiszaligeti uszodában – kezdte a beszélgetést a Debrecen-Fujitsu mestere. – Kis Gábort sérülés miatt nélkülözték a hazaiak, Regős Áron pedig lázasan vállalta a játékot, így mindössze néhány percet játszott, így megvolt az esélyünk akár a győzelemre is. Emellett a védekezésünk jól működött, ezt mutatja az is, hogy az ősz folyamán mi kaptuk a legkevesebb gólt. Ám ennek ellenére a játékvezetők mégis 16 hibapontot fújtak ellenünk – 14 kiállítást és két ötméterest – de a legborzasztóbb mégis az, hogy ezek között 3-4 történt csak centerpozícióban, a többi mezőnyben, ahol ott sem volt a labda. Ez olyan, mintha a kosárlabdában kivennénk a pályáról a 210-220 centiméteres játékosokat, akiket 180 centiméteres centerekkel pótolnánk, s az ő javukra ítélnének faultot – noha normális esetben a 2 méter feletti védők között labdához is nehezen jutnának. Valahogy így történt ez Szolnokon is, az pedig még érdekesebbé teszi a történetet, hogy hét közben volt egy furcsa játékvezetői csere is.
- Mi azért dolgozunk nagyon keményen, hogy gyökeret verjen a vízilabda Debrecenben, miközben kezdem azt érezni, hogy miután megkaptuk a zöldkártyát az élvonalban való induláshoz, bármit meg lehet velünk tenni. Holott, ezt a lehetőséget már maximálisan megháláltuk mind a teljesítményünkkel, mind azzal, hogy egy forduló összes mérkőzésén annyi néző foglal helyet a lelátókon, mint egy-egy hazai meccsen a Debreceni Sportuszodában. Mindezt kár lenne ilyen dolgokkal lerombolni, amit nehezen felépítettünk. Reménykedem abban, hogy ez nem egy tendencia lesz, és a szövetség kiáll a vidéki bázisokért, amelyek ilyen döntéseket követően akár végveszélybe is kerülhetnek – mondta bizakodva Gyöngyösi András.
HBN-OLAHA