Értékteremtő közmunka zajlik Pocsajban

Akt.:
Mezei Krisztina (balról) és Szabó Mária a fóliasátorban
Mezei Krisztina (balról) és Szabó Mária a fóliasátorban - © Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – Mint az egyetlen nagyfoglalkoztató, a közmunkaprogram tovább működik Pocsajban is.

Kecskés Gyula, a falu első embere elmondta, hogy az előző évekénél az idén sajnos kevesebb embernek tudnak munkát adni. A közmunkában foglalkoztatottak száma évről évre csökken, a közfoglalkoztatásra szánt pénz kevesebb, így kevesebb embert tudnak alkalmazni a Start Közmunka­programban. Tájékoztatott arról, hogy jelenleg tavasztól kezdődően jövő év február végéig 205 embernek tudnak így fizetést adni a napi 8 óra munkáért.

Valahogy túl kell élni

Sajnos sok embernek nem tudunk munkát adni, de a célunk az, hogy akiket tudunk foglalkoztatni, azok maradjanak meg, az itt lévők munkaigényét lefedjük.”

– Azok, akiket ebben a programban foglalkoztatunk, nem akarnak más településen dolgozni, de betanított munkára alkalmas emberek. Valahogy meg kell oldanunk az ő megélhetésüket is. Igaz, az emberek cserélődnek, mert sajnos van rá példa, hogy meg kell válni egy-egy személytől. Ennek oka az, hogy nem járnak be dolgozni, késnek, vagy munkájukat nem megfelelően végzik, és így más személynek nyílik meg a munkavállalás lehetősége. Ezeknek megfelelően, valamint ennek tudatában kell dolgozni. Az is negatívum és hátrány a falunak, hogy ide nem települ be semmilyen foglalkoztató, aki esetleg több embernek tudna munkát adni, ezért nekünk kell valamilyen módon megoldani. Nem könnyű a helyzetünk, próbáljuk valahogyan túlélni – fogalmazott Kecskés Gyula.

Az eddigi munkákat nem szeretnék abbahagyni. A mezőgazdaság a leggazdaságosabb, a fóliás növénytermesztés és a kovácsoltvas termékek készítése. A mezőgazdasági terméseket leginkább a napközi konyhája használja a közétkeztetésben. A száraztészta készítéshez ügyes asszonykezek kellenek.

Kovácsok és fazekasok

A leginkább értékteremtő ágazathoz többet is felsorolt a polgármester: kiemelte a kovácsműhely termékeit. A kovácsoknak újabbnál újabb ötleteik vannak, mit lehetne még vasból elkészíteni.

Értékteremtőnek említi még Kecskés Gyula a fazekasok munkáját. Aztán a szövőműhelyben az asszonyok tevékenységét dicséri. A faluszépítési program nyomán rendezettek, virágosak a parkok, közterületek.

Az arra alkalmas helyekre tujákat telepítettek, a közterületek és a játszótér melletti parkot is folyamatosan gondozzák. Itt is a közmunkaprogramban dolgozó embereké a feladat, hogy ezek tisztaságát és rendezettségét megőrizzék.

– Nagyné Kelemen Mónika –