Érték termett helyben, közös erővel

Akt.:
Érték termett helyben, közös erővel
© Fotó: Girus Zsolt
Hajdúnánás – Egyazon helyszínen vágóhídként, húsfeldolgozóként és húsboltként is szolgálhat az a létesítmény, melyet szerdán adtak át Hajdúnánáson.

A 78 millió forintból megvalósuló beruházás a Belügyminisztérium, a közfoglalkoztatási program és az önkormányzat támogatásával valósult meg. Az ünnepségen Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár elmondta: az értékteremtő közfoglalkoztatás eredményeire remek példa a vágóhíd felépítése.

Így tudják, hogyan készül

– Ma Európában egy átlag termék akár több ezer kilométert is utazik, mire a termelőtől elér a fogyasztóig – ennek komoly egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi kockázatai is vannak – mutatott rá Szólláth Tibor polgármester.

Mi azt mondjuk, hogy ha ezt képesek vagyunk helyben, helyi munkaerővel előállítani, akkor miért ne tennénk?”

– A Nánási Portéka termékcsoporttal 10-20 kilométeren belül meg tudjuk oldani, hiszen az a legerősebb minőségbiztosítás, ha mi magunk termelünk, és pontosan tudjuk, hogyan, milyen körülmények között készül a termék – mondta Hajdúnánás első embere.

vagohid2Fotó: Girus Zsolt

Szólláth Tibor arra is utalt: a szociális szövetkezet jelentős feldolgozó tevékenységet végez, amelynek újabb állomása a most átadott, hetente 20 sertés vágására alkalmas vágóhíd.

– Hajdúnánáson egy folyamatos fejlesztési láncnak vagyunk a részesei – emelte ki dr. Tiba István. Szisztematikusan, lépésről lépésre gazdaságosan tudnak a Hajdú-Bihar megyei települések fejleszteni, előrébb jutni, ami a jövő szempontjából lényeges a közösségek számára – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

vagohid3Fotó: Girus Zsolt

Az átadáson dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt célja, hogy mindenki dolgozhasson. A 2018. évi közfoglalkoztatás fő célkitűzése, hogy az elmúlt években kialakított kapacitásokat fenntartsa, működtesse úgy, hogy közben mindenki számára, aki dolgozni képes és akar, de a nyílt munkaerőpiacon nem tud elhelyezkedni, munkát biztosítson.
A foglalkoztatás biztosítása mellett kiemelten fontos a közfoglalkoztatottak munkaerőpiaci képzése is. Ezek irányulhatnak felzárkóztatásra, hiányzó kompetenciák, iskolai végzettség vagy szakmai tudás, szakképzettség megszerzésére, továbbképzésre – emelte ki az államtitkár.

HZs