Erősödik Hajdú-Bihar régiós szerepe

A pénteken megalakult hajdú-bihari közgyűlés több segítséget várhat az államtól.

Az elmúlt években Hajdú-Bihar bebizonyította, hogy az állam sokszor kedvezőtlen intézkedései ellenére is a Debrecennel való partnersége miatt régiós szerepét is erősíteni tudta – mondta a megyei közgyűlés pénteki alakulóülésén Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára.

Megkapta a felhatalmazást

A politikus a jövőről szólva azt hangsúlyozta, hogy a további fejlődéshez most már a nemzeti ügyek kormányára is számíthat a megye, mert újjá szervezik a közigazgatást, visszaállítják a rangját, és erre alapozva teremtik meg az erős és hatékony államot. Januártól a törvényességi felügyeletet és az államigazgatási feladatokat is a megyékben végzik majd, erre helyi kormányhivatalok jönnek létre. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány csökkenteni kívánja az önkormányzatokra rakott terheket, ehhez megkapta a választóktól a felhatalmazást.

Nem tartható tovább

A megyei önkormányzat tagjainak titkos szavazásán egyhangúan újra választott Rácz Róbert elnök ugyancsak az állam és az önkormányzatok viszonyának új alapokra helyezését emelte ki beszédében. Mint mondta, az nem tartható tovább, hogy miközben az állami feladatok felét a helyhatóságok végzik, a pénzelosztásnál minden 100 forintból csak 4 forint jut rájuk..

HBN-ÉP