Erőn felül teljesített a DSC-SI triatlonosa

Triatlon – Soha nem látott indulószám mellett is győzött korosztályában.

Magyar Bajnok lett Szabó Attila élete első Ironman versenyén. A Debreceni Sportcentrumos versenyző bravúros, 8:57:20-as eredménnyel végzett az élen korosztályában, az abszolút viadalban pedig 2. helyen ért célba. Attilát csak a 10. Nagyatádi Ironman-jét teljesítő rutinos Bozsó Zoltán tudta maga mögé utasítani a XXII. Hosszútávú Triatlon ob-n.

A rajtnál 580 versenyző állt a startvonalon. Ennyien még soha nem vágtak neki a 3800 méteres úszásból, 180 kilométeres kerékpározásból és 42 kilométeres futásból álló versenynek hazánkban. Attila a két körös úszás első etapját a második helyen zárta, a második körben átvette a vezetést és a csaknem négy kilométeres tempózás után elsőként ért partot 48:29-es eredménnyel.

Beosztotta erejét

A kerékpározás során erejét kiválóan beosztva tekert. A feltámadt erős szél és a 35 fokos meleg sem zavarta meg. 4 óra 51 perc 13 másodpercet töltött a kerékpár nyergében, és a 4. helyen kezdhette meg a záró számot, a maratoni futást, amelyben már az első kilométeren átvette a harmadik helyet. A versenytársak egyre fáradtak, a Sportcentrumos triatlonos pedig – egyenletes futásának köszönhetően- 34 kilométernél megelőzte az erejével elkészült Vatai Miklóst, így a második pozícióba tornázta fel magát.

HBN



További hírek a haon-sportoldal kategóriából