Erőltetett menetben

Akt.:
Erőltetett menetben
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Tabaka József Zsarnovicán remekelt, ezt a formát átmentené Gyulára is.

Dolgos napok vannak Tabaka József mögött, a cívisvárosi salakmotoros három nap alatt három versenyen állt starthoz a közelmúltban. A speedway-víkend a horvátországi Goricanban kezdődött, ahol a horvát–szlovén–magyar egyéni bajnokság negyedik viadalán mérték össze tudásukat a vaspapucsosok.

Gorican

Tabaka egyenletes teljesítményt nyújtott, mind az öt futamában másodikként ért célba, a megszerzett tíz pontja kevés volt a döntőbe jutáshoz, a 6. helyen zárt. Magosi Norbert 11 egységgel – a sorozatban először – kvalifikálta magát a fináléba, ahol a 4. lett. Kovács Roland képviselte még hazánkat Horvátországban, 9 pontja a 8. pozícióhoz volt elegendő. A viadalt a hazaiak klasszisa, Pavlic nyerte, két szlovén, Skorja és Stojs előtt. Érdekesség, hogy Matej Zagar csak három futamban vett részt, azokat megnyerte, majd fejfájásra panaszkodva befejezte a viadalt.

– Háromhetes szünet után ültem újra motorra, de élveztem a versenyzést. Furcsa érzéseim vannak a versennyel kapcsolatban, mert úgy tűnt, minden rendben van, viszont valami kis hiba mindig becsúszott, ezért nem tudtam futamot nyerni. Egyetlen pont hiányzott a döntőhöz, ezért kissé bosszús voltam – nyilatkozta a Naplónak Tabaka József.

Zsarnovica

Horvátországból Szlovákiába utaztak honfitársaink, ahol az Adria Liga második fordulóját rendezték. A zsarnovicai viadalon Tabaka és Magosi alkotta a magyar csapatot, amely gyulai színekben indult. A debreceni kiválóság remekelt – mindössze két pontot hullajtva 16 egységig jutott –, viszont Magosi neve mellé mindössze 3 pont került. A megszerzett 19 pont a 4. helyhez volt elegendő. Kovács Roland a lendvai gárdában húzta a gázt, s 9 egységig jutott. A viadalt a szlovén Skorja és Ivacic nyerte 26 ponttal, a cseh Suchánek, Stichauer (23) és a szlovák Vaculik, Buri, Tomka (22) egység előtt.

– A viadal reggelén esett ez eső, ami nagyon jót tett a pályának, volt rajta anyag, kifejezetten gyors lett. A hat futamom során mindössze Vaculikot és Sucháneket nem tudtam legyőzni, összességében jó verseny volt! – fogalmazott a debreceni vaspapucsos.

Pardubice

A túra harmadik napján a csehországi Pardubicében csaptak össze a csapatok, szintén az Adria Liga keretein belül. Tabakának nem igazán ment, hat starthoz állásból kétszer nem ért célba, s végül 5 pontot szerzett, míg ehhez Magosi 9-et tett hozzá, ezáltal a 6. helyen zárt a duó. Kovács viszont dobogóra állhatott, hiszen párja, Josef Franc remekelt, valamennyi futamát megnyerte, míg a magyar társa 3 egységet adott a közösbe, így a 3. pozícióban zártak. A viadalt Suchánek és Stichauer (27 pont) nyerte a goricani Pavlic, A. Dryml (25) duó előtt.

– El kell ismernem, a harmadik napra elfáradtam mentálisan. Még nem versenyeztem ezen a pályán, ami egyáltalán nem feküdt. Végig küzdöttünk a beállításokkal, de nem találtuk meg az ideálisat, ráadásul kétszer célba sem értem. Mindentől függetlenül jó volt motorozni, s új dolgokat tapasztalni – mondta Tabaka József.

HBN-BN


Gyulán folytatják

A horvát–szlovén–magyar egyéni bajnokság mindent eldöntő utolsó viadalát rendezik szombaton 18.15-től Gyulán. Az élmezőny nagyon sűrű, holtverseny van az első és a harmadik helyen is, az aranyért Matej Zagar és Jurica Pavlic, míg a bronzéremért Tabaka József és Nick Skorja küzd.

– Idén még nem motoroztam Gyulán, de szombaton délelőtt lesz edzés, igyekszünk a lehető legjobban beállítani a motorjaimat. Nehéz verseny lesz, biztos vagyok benne, hogy szombaton Magosi Norbi is a legjobb arcát akarja mutatni. Nem titok, szeretném megszerezni a harmadik helyet, ehhez Skorját mindenképpen magam mögé kell utasítanom! Megverhető-e Zagar és Pavlic? Senki sem legyőzhetetlen, bár köztudomású, hogy Zagarnak nagyon jól megy Gyulán. Azon leszek, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és a motorjaimból! – fogadkozott Tabaka József.

A versennyel kapcsolatos információ, hogy Kovács Roland is biztosan motorra ül a fürdővárosban.


Az állás:

1. Matej Zagar (szlovén) 63 pont
2. Jurica Pavlic (horvát) 63
3. Tabaka József (magyar) 47
4. Nick Skorja (szlovén) 47
5. Denis Stojs (szlovén) 44
6. Matic Ivacic (szlovén) 37
7. Magosi Norbert (magyar) 37
9. Kovács Roland (magyar) 21









hirdetés