Érintésére tartalmat kap az anyag

Akt.:
Holló László-díjat kapott E. Lakatos Aranka, amelyet a Mester utcai műtermében vett át | Fotó: Molnár Péter
Holló László-díjat kapott E. Lakatos Aranka, amelyet a Mester utcai műtermében vett át | Fotó: Molnár Péter - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Több mint harminc éve cserélte agyagra az ecsetet a friss Holló László-díjas E. Lakatos Aranka.

A díj egy útmegerősítés. Annyi út van és annyi irány. A Holló-díj most mutatja, hogy jó irányba megyek. Szép momentum amikor meg merem mutatni mondjuk a háromnegyedig kész munkámat, amin hónapok óta dolgozom és, amit még senki sem látott. Az elismerő tekinteteket látni jóleső, de nem a visszacsatolás inspirál. Az igazán nagy pillanatok műhelyi magányban érnek – fogalmazott E. Lakatos Aranka szobrászművész csütörtökön a Mester utcai műtermében, ahol átvehette a Holló László-díjat.

– Minden idők legnagyobb hajdú-bihari képzőművészének emlékét ápoló elismerés már rég kijárt az alkotónak – mondta Erdei Sándor költő, újságíró, aki egyben tolmácsolta dr. Ujváry Zoltán professor emeritus, kuratóriumi elnök véleményét is. Utóbbi Holló László fogadott unokájaként gondozza a festő emlékét, többek között az 1987 óta létező díjjal is.

A versbe festett mester

A baráti hangulatú ünnepségen eztán életrajzi adatok, évszámok, munkásságának kézzel fogható eredményei, díjak kiállítások sorolásával igyekeztek felidézni valamit abból, ami Holló László volt. „Kossuth-díjas magyar festő Kiskunfélegyházán született 1887-ben és Debrecenben csukta le a szemét örökre 1976-ban. A cívisvárosban közel negyven évet élt. Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál voltak” – hangzott el, de a legtöbbet művészetéről Erdei Sándor Emlékeztél a jövőre című verse mondta el: „honnan sejtetted, tudtad, hogy olyannak látom majd az eget én is, mint te… alatta vánszorognak az emberek, sírnak, siratnak, isznak, itatnak, dolgoznak, esznek, kaszát fennek káromkodnak, kapát kalapálnak, munka után hazaroskadoznak. Mester hogyan tudtad az én világom festékbe fürdetni, olajba mártani míg nem voltam? Ki súgta meg mit látok és mit érzek majd 67-ben és 76-ban?”

„Le van a búza aratva” – csengett az aprócska belső galériás műhelyben Bárdosi Ildikó tiszta hangján.

E. Lakatos Aranka szenvedélye ugyan számos köztéri szoborban(többek között Nyíregyháza-Sóstón, Debrecenben, Hajdúböszörményben, Hajdúsámsonban, Mezőtúron, Nyíradonyban, Nyíracsádon, Nagyhalászban) szökkent szárba és a járókelők mosolyán, a megrendelők elégedettségén túl sok díj átvételével arathatta le a babérokat, de hangsúlyozza: nem ezek a legboldogabb percek a szobrászatban. „Igen ritkán megadatik az úgynevezett flow-érzés. Nem tudom honnan jön, de nagyon jó és erős. Amit máskor hónapokig csinálnék, ebben az áramló, elmélyült, boldog állapotban fél nap alatt kész van. Ez a csodálatos érzés, nagy adomány.”


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Adomány, nem örökség

Akárcsak maga az szobrászat felé húzó erő. Az anyagformálást kezdetben autodidakta módon tanuló művész kérdésemre elmondta: a szobrászat iránti elhivatottság, bizonyára nem családi örökség.
– Legfeljebb ügyes kezű, pásztorember volt az egyik ősnagyapám, aki faragott fát, de nem gondolom, hogy innen ered a szenvedélyem. Az indíttatást kapja az ember. Annyiban volt szerencsém, hogy találkoztam szobrászokkal, akik be tudtak avatni ennek a művészetnek a rejtelmeibe. Hagyták, hogy ellessem a fogásokat, amivel alkotni tudok. Először festettem, jártam egy művésztelepen, ahol szobrászcsoport is működött. Azóta nem festek. Ennek több mint harminc éve. Gyermekkoromban is sokat saraztam. Imádtam építkezni agyagból és egyéb anyagokból. Mindig imádattal érintettem meg olyan anyagokat, amelyeknek van plasztikája. Van bennem egy küzdelem, vágy is, hogy legyőzzem, megműveljem a követ. Hogy olyasmit csináljak belőle, ami másnak is mond valamit – hangsúlyozta.

Csak akarássá ne váljon

A díj átvételekor úgy fogalmazott, örömmel veszi, s büszkén viseli majd azt. Kíváncsi voltam kell-e viselni egy elismerést, az öröm mellett van-e súlya is a kézben tartott ajándék Holló-rajznak?
„Egyfajta követelményszintet jelent, ha előrébb léptem egy lépcsőfokot, de remélem ez nem korlátoz. A legnagyobb gát, ha kényszerré, akarássá válik a teljesítmény, mert ez nem kilóra, kilométerre megy, hanem érzésre. Vannak hetek, amikor nem megy a szobrászkodás. Az a legjobb, ha az ember szabaddá tud válni, kicsit merésszé, kísérletezővé, ha bele mer menni új dologba, olyasmibe, amit valaki esetleg már megcsinált, de ő próbálkozik más irányokkal. Nehéz erről beszélni, inkább megmintázom – mondta mosolyogva, s valóban bőven lesz alkalma anyagba önteni azt, amit szavakba nem könnyű.

– Közel fél éve foglalkoztat Csáky Imre bíboros szobra. (A nagyváradi püspök fedezte a Szent Anna Székesegyház építésének költséget. A több mint két méter magas bronzművet a templom előtt állítják majd fel. A mű agyagmintáját a szerdai ünnepségen jelenlévők láthatták először.) Kisebb éremmegbízásaim vannak és Kenézy Gyula portréját fogom még megformázni az ősz előtti időszakban, közben művésztelepen is leszek, ahol magam örömére is szobrászkodhatok.

HBN–HABE


Minden csupa agyag…

Teljesen rapszodikus az alkotás ideje. Nagy segítség, hogy van műhelyem és ez nem az otthonom része. Itt magamra tudom zárni az ajtót és munkálkodhatok. Asszony vagyok, háziasszony, családanya és a szerepeimből fakadóan mindent előreveszek. Nagyon fáradtan pedig nem lehet alkotni. De így otthon behúzom magam mögött az ajtót, átjövök ide és tudok munkálkodni. Megcsinálom a makettet, meg kell tanulni kicsit hegeszteni. Tudom, hogy körülbelül mennyi agyagot kell tartania a fémváznak, ezt meghegesztem, s aztán fából formázom meg a szobrot, mert erre jól tapad az agyag.
Jó dolog, ha tudom rakni az anyagot és látom, hogy nem lóg ki a váz, jól számoltam ki az alapokat. Ilyenkor létrára fel, onnan lerohanok, nézem távolról-közelről, minden csupa agyag, épp mint a gyerekkori sarazásnál, csak most van eredménye.​








hirdetés