központban a mezőgazdaság

2019.08.09. 17:05

Agrárkonferenciával nyitott a Hajdúsági Expo

Az agrárium idén ismételten odateszi magát a nemzetgazdasági teljesítőképességhez.

Fotó: Horváth Tamás

Így fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a pénteken konferenciával nyíló VIII. Hajdúsági Expo, Európai Traktorhúzó Verseny és Fieszta sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, ráadásul az expo az agrár-közoktatási rendszer egyik legfontosabb intézményében, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban kapott helyet.

– Az iskola képes arra, hogy a jövőbe mutató utat megjelölje, a kihívások között van az új technikai eszközök, technológiák és folyamatok elsajátítása.

18 éve gyökerezett a rendezvény

Egyes időszakokban Böszörmény Európa éléskamrájának számított – ezt hirdetik a szürkemarha-szobrok szerte a kontinensen – fogalmazott Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere a pénteken agrárkonferenciával és díjátadóval nyíló háromnapos Hajdúsági Expó nyitó napján. Mint kiemelte, a város garantálja, hogy náluk a jövő is a mezőgazdaságról fog szólni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az év egyik legfontosabb pillanata a Hajdúsági Expo megnyitója, amelyet rendezvények sora követ még az évben.

Fotó: Horváth Tamás

Húzóágazat az agrárium

Több tudományt, és fényes, ügyes végrehajtást – idézte Széchenyit Dallos Gyula kormánybiztos (ő felel a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért).

– Egyértelmű evidencia, hogy a Föld népessége a földből él. A magyar mezőgazdaság stratégiai fontosságú ágazat, amennyiben ilyen magas szinten tud termelni, addig a magyar embereknek nem lesz létbizonytalansága. A legnagyobb feladat a humánerőforrás irányba állítása, a mezőgazdaság kultúrája felé vezető út megmutatása – folytatta, s támogatását fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a mezőgazdaság húzóágazat maradhasson.

Szólláth Tibor megyei elnök elmondta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt jelentőségű rendezvényként tekint az expora, valamint a traktorhúzó versenyre. A kapcsolódó programok miatt ez a térség agráriumának kiemelkedő találkozóhelye. A gazdálkodókat falugazdász-ügyfélszolgálat várja három napon át.

Dr. Ficsor László elnök a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület nevében, az európai traktorhúzó szövetség (ETPC) tagjaként köszöntötte a megjelenteket. Mint emlékeztetett, a most 18 éves böszörményi rendezvény előtt kétszer Bábolnán volt „lóerők viadala”, de már akkor is összekapcsolódott a ló, a gazdálkodás, a lóerők témája.

– Ez az a verseny, ahol a traktorosok, a vidéki fiatalok is megmutathatják ügyességüket és a traktorok az erejüket. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megmaradjon ez a rendezvény, s immár konferenciával, kiállítással és vásárral egybefonva üzeni: az agrárium ügye közös, büszkeség abban tanulni és dolgozni – emelte ki. Mint folytatta, tízezer látogatót várnak a 3 nap alatt, s kérte, aki teheti, látogasson el a traktorhúzó pályára, illetve a boxutcába, ahol testközelből szemlélhetjük az akár félmillió eurós versenygépeket.

Ágazati kihívások

A magyar agrárgazdaság teljesítménye 2018-ban tetemes összeget ért el, 8,7 milliárd eurót. A hektárra kivetített termelékenység 2010. és 2018. között 33 százalékkal növekedett, ugyanakkor az agrárexportunk is 49 százalékkal nőtt – mondta Farkas Sándor agrárállamtitkár a megnyitón.

Fotó: Horváth Tamás

Az ágazat előtti kihívások mellett az új földforgalmi szabályozásról is komoly beszélgetések hangoztak el. Kiderült, hogy az osztatlan közös tulajdon kérdésében minden harmadik konferencialátogató érintett; országosan ez 1060 darab földrészletet és 4,6 millió érintett tulajdonost jelent.

Barak Beáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában