Éremhalmozó DSC-SI-s tollasozók

Akt.:
A páros magyar bajnok debreceniek a dobogó legfelső fokán.
A páros magyar bajnok debreceniek a dobogó legfelső fokán. - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Tóth Kristóf és Kiss Benjamin egyéniben és párosban is remekelt.

A Debreceni Sportcentrum-SI ifjú tollaslabdázói a közelmúltban egy szlovéniai nemzetközi viadalon és a magyar bajnokságon bizonyították, hogy ők a jövő reménységei.

Idegenben is otthonosan

A szlovénia Lendván megrendezett nemzetközi utánpótlástornán az U11-es korosztályban 24 egyéni induló volt, a debreceni Tóth Kristóf a csoportjából magabiztosan jutott tovább, ahol mindhárom ellenfelet simán legyőzte, majd az elődöntőben és a fináléban sem talált legyőzőre, így aranyérmet szerzett. Mivel ebben a korosztályban még nincs páros versenyszám, így Tóth egy korosztállyal feljebb, az U13-as mezőnyben indult csapattársával, Kiss Benjaminnal. A cívisek remek duót alkotva sikerrel vették a csoportküzdelmeket és az elődöntőt, mindössze a fináléban állították meg őket.

Az U13-as korosztályban összesen 28-an neveztek a versenyre, Kiss Benjamin a csoportból továbbjutott, viszont az elődöntőben vereséget szenvedett, így bronzéremmel zárt.

Magyar bajnokok

A korosztályos országos bajnokságot Budapesten rendezték, ahol az U13-asok mezőnyében Tóth Kristóf és Kiss Benjamin is kiemeltként érkezett a versenyre. Bár Tóth még fiatalabb ennél a korosztálynál, remek játékkal egészen az elődöntőig menetelt. Ugyancsak a döntőbe jutásért vívott csatát Kiss, akit a későbbi győztes állított megoldhatatlan feladat elé, így mindkét DSC-SI-s fiatal harmadikként zárt. A párosoknál 12 egység nevezett, de a Kiss, Tóth duót senki sem tudta legyőzni, így aranyéremmel gazdagodtak a magyar bajnokságon.

HBN

 



Sporthírek






hirdetés