Északi csoport
Egyek-DEAC-Szertár Sportbolt II. 0-2 (0-2)
60 néző, vezette: Muszka Z. (ifj. Szilágyi J., Szák-Kocsis J.).
Egyek: Farkas J. – Kiss Sz., Horváth Gy., Balogh M., Bárdos T., Zsólyomi D., Kun Zs., Farkas L. (Hadházi A.), Kiss S., Fazekas I. (Csapó Cs.), Illés J. Edző: Horváth Gyula.
DEAC II.: Szabó P. – dr. Riskó M., Lengyel I., Sóvágó I., Buglyó D., Jóna G. (Soltész P.), Hasilló R. (dr. Köstner), ifj. Rácsai L., Papp G., Kerekes Zs. (dr. Rácsai L.), Szőke P. Edző: Katona László. Gól: Kerekes Zs. (2). Jók: mindenki, illetve Lengyel I., Sóvágó, Riskó. Ifi: 0-4.
Horváth Gyula: – Gratulálok a vendégek győzelméhez, és persze játékosaimnak is, hogy ilyen odaadóan és elszántan tudtunk játszani. A 0-2-es eredmény után is azt mondom, hogy ha ezen az úton járunk tovább, elkerülhető lesz a kiesés.
Katona László: – A játékot megnehezítő nagyon erős szélben, sportszerű mérkőzésen megérdemelten győztünk. A hosszú úton nagyon hiányzott Balla „Herceg” Imi a buszon! A heti sziporkázó edzésjátékát látva a pályáról is.
Nádudvari SE-Szertár Sportbolt-Hajdúhadház 0-1 (0-0)
50 néző, vezette: Butt S. (Török Z., Szojka P. T.).
Nádudvar: Kiss A. – Gál S., Kenéz N., Molnár J., Nagy J., Tóth L., Vakula G., Nagy S., Rása P. (Molnár B.), Tőzsér T. (Tóth T.), Balogh M. ( Silye G.) Edző: Szkupi Tibor.
Hajdúhadház: Nagy S. – Nagy A., Gábor L., Salánki Zs., Benedek B. (Virág L.), Horváth A., Győrfi I. (Kovács G.), Lakatos F., Nagy M. (Balogh S.), Rostás M., Lakatos F. (Korbeák Gy.). Edző: Nagy Imre. Gól: Nagy M. Jók: Gál S., Kenéz N., Molnár J., Tóth L., Tőzsér T. Ifi: 1-2.
Szkupi Tibor: – Küzdelmes, sport szerű mérkőzésen egy gól döntött Hadház javára.
Nagy Imre: – Sportszerű mérkőzést vívtunk a hazaiakkal. Helyzeteink alapján úgy érzem győzelmünk megérdemelt, de majdnem pontokba került a gyenge helyzet kihasználás. Gratulálok az ifi csapatnak a győzelméhez.
Vámospércs-Görbeháza 4-2 (0-2)
100 néző, vezette: Kovács R. (Rózsa K., Prezenszki M.).
Vámospércs: Orosz L. – Munkácsy M., Kovács Gy,. Balogh S., Jónás J. (Őri Z.), Vietorisz J. ( Halász S.), Malmos G. (Méhész A.), Kolompár R. (Tömöri G.), Balogh Z., Bányai G. (Réti Sz.), Károlyi A. (Nagy J.). Edző: Oláh Sándor.
Görbeháza: Szilágyi K. – Tímási S., Rónkovics T. (Képes T.), Siket Gy. (Kiss A.), Tatár N., Varga B., Tetrényi Zs., Hajdú R., Nagy Cs., Tóth P., Répási Sz. Edző: Szolnoki Attila. Gól: Halász S., Baranyai G. (3), Tetrényi Zs., Siket Zs. Jók: mindenki, illetve Nagy Cs., Varga B., Tatár N., Tímári S. Ifi: 0-0.
Oláh Sándor: – A viharos szél rányomta a játékra a bélyegét,de eszerencsére a második félidőben magunkra találtunk.
Szolnoki Attila: – Az első játékrészben úgy alakult, ahogy elterveztük. Vendégcsapatként 2-0-ás előnyt előnyt szereztünk. A második játékrészben sok hibát követtünk, amit a hazai csapat könyörtelenül kihasznált, így teljesen megérdemelt hazai győzelem született. Gratulálok a Vámospércsnek. Ifjúsági csapatomnak minden pontra szüksége van, ma ebből csak egyet szereztünk, de ezt is becsülni kell. Gratulálok játékosaimnak. (Valamint a játékvezetői hármasnak köszönöm a sportszerű ténykedést.)
Ebesi SBKE-Nyírábrány 1-1 (1-0)
50 néző, vezette: Béni Gy. F. (Tóth Sz., Erdei T.).
Ebes: Szentesi F. – Varga Á., Szabó J., Csorvási J., Andirkó I., Szentesi R., Csige L., Tóth B., Deák Gy. (Kovács T.), Szatmári S. (Oláh Cs.), Fodor S. Edző: Kovács József.
Nyírábrány: Fekete S. – Mikáczó A., Vásárhelyi J., Küzmös A., Debreceni K. (Takács Gy.), Papp A. (Usztics I.), Fúró Zs., Küzmös Gy., Fecskovics M., Percze R. (Maczó A.), Szabó G. Edző: Tóth Csaba. Gól: Csige L., illetve Küzmös Gy., Jók: Szabó J., Csorvási J., Varga Á., Csige L. a mezőny legjobbja. Ifi: 2-1.
Kovács József: – Az elmúlt heti teljesítményünkhöz képest 180 fokos fordulatot vettünk. Remélem, hogy megtaláltuk a helyes irányt. Kis szerencsével a három pontot is itthon tarthattuk volna. Csorvási Józsefnek mielőbbi felépülést kívánok.
Tóth Csaba: – A viharos erejű szélben nem tudtunk folyamatos játékot kialakítani és fejben is rossz döntéseket hoztunk. Összességben a döntetlen igazságosnak mondható.
Déli csoport
Körösszakál-Blondy-Esztár 2-4 (1-3)
150 néző, vezette: Mészáros Cs. (Bodnár A., Kovács Á.).
Körösszakál: Far J. – Pukoli J., ZSúró Á., Czegle N. (Harsányi B.), Miczura Varga T., Erős A., Far T., Pap L., Szeip L., Bordás SZ., Simon S. (Zsúró A.). Edző: Turi Barna.
Blondy-Esztár: Csecsődi D. – Kónya J., Varga Cs., Papp Á., Kozma I., Farkas I., Tóth V. (Vajas V.), Lakatos S. (Selyem L.), Papp i., Pellei E., Börcsök B. Edző: Vajas Viktor. Gól: Erős A., Simon S., illetve Pellei E., Börcsök B. (2), Farkas I. Jók: mindenki, illetve Papp I., Kónya J., Papp Á., Farkas I. Ifi: 1-4.
Turi Barna: – Viharos szélben a szerencsésebb csapat győzött. Gratulálok az ellenfélnek, és sok sikert kívánok nekik.
Vajas Viktor: – Szembeszélben rúgtunk hármat, a „hátszeles” félidőt pedig lehoztuk 1-1-re. A kilenc hiányzó nagyon meglátszott a csapat második félidei játékán, a jövő héten viszont teljes létszámban leszünk a keleti rangadón.
Báránd-Földes 1-2 (1-0)
200 néző, vezette: Juhász J. (Megyaszai A., Török Cs.).
Báránd: Katona Cs. – Futó G., Kiss P. (Takács J.), Elek J., Nagy Z. (Majoros Cs.), Gyöngy Z., Török Zs., Békési L., Török D., Mester L., Vígh N. (Varga Á.). Edző: Majoros Csaba.
Földes: Szabó Gy. – Tóth J., Dede I., Kiss N., Kiss Z. (Fehér N.), Király P., Sápy B., Gál D. (Balogh), Papp S. (Rusznyák Zs.), Karacs T., Kocsis J. (Nagy S.). Edző: Rusznyák Zsolt. Gól: Török Zs., illetve Sápy B., Papp S. Jók: Katona Cs., illetve mindenki. Ifi: 2-1.
Majoros Csaba: – A hatalmas szél rányomta bélyegét a mérkőzésre, a Földes csapatának fizikai ereje a kapunk előtt érvényesült. A böjti szelekben mi is böjtöljük a három pontot. További sok sikert a Földes csapatának!
Rusznyák Zsolt: – A rossz időjárás ellenére is megérdemelten hoztuk el a három pontot a jól szervezett Báránd otthonából. Sok sikert a Báránd csapatának. Jövő hétre készülünk a Pocsaj ellen.
Pocsaj-Biharnagybajom 6-1 (1-1)
60 néző, vezette: Hajdú I. (Nagy Á. Cs., Pető S.).
Pocsaj: Molnár S. (Balogh T.) – Vincze D., Szvára I., Sóvágó S. (Deczki L.), Kelemen T., Nagy P., Tóth K. (Rézműves Cs.), Lakatos T., Szilágyi Cs. (Rézműves A.), Lakatos Gy. (Makula E.), Kiss R. (Szatmári J.). Edző: Kiss Imre.
Biharnagybajom: Szabó Zs. – Ajtai P. (Dúró S.), Popovics I., Kiss G., Homoki T., Dúr Cs., Rigó P., Popovics M., Somogyi L., Gál P. (Mezei R.), ifj. Popovics I. Edző: Földesi Ambrus. Gól: Nagy P., Lakatos F. (2), Lakatos Gy. (2), Szatmári J., illetve Rigó P. Jók: mindenki, illetve Szabó Zs., Homoki T., Kiss G. Ifi: 5-2.
Kiss Imre: – Most már kezd alakulni a csapat. Jó játékvezetés mellett egy nagyon szimpatikus csapatot tudtunk két vállra fektetni. A nagy szél közepette ami nekik nem jött be, az nekünk igen. További sok sikert a bajomnak.
Id. Popovics István: – Irreális körülmények között, nagy szélben az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A második félidőben a rutinosabb hazai csapat kihasználta a nagy szél előnyeit.
Komádi-Konyár 4-1 (3-1)
100 néző, vezette: Katona L. (Radócz B., Nagy R.).
Komádi: Pásztor N. – Varga S., Varga L., Farkas J., Kirimi P. (Balázs P.), Pataki Zs. (Földesi J.), Balogh S., Tóth F. (Farkas L.), Nagy I. (Fekete L.), Vass Á., Trippon Cs. Edző: Lukács János.
Konyár: Rácsai J. – Rácz N., Komolay B., Varga D. (Tasi I.), Kiss L., Varga S. (Székely K.), Kristóf P., Mezei B., Horváth Á., Horváth Z. (Szabó D.), Nagy A. Edző: Czakó Viktor. Gól: Varga L., Pataki Zs., Balogh S., Tóth F., illetve Varga S. Jók: Kirimi P., Tóth F., Trippon Cs., illetve Varga S. Ifi: 2-1.
Lukács János: – Irreális körülmények között játszottuk le a mérkőzést, két gólt játékosaimnak, két gólt a déli szélnek köszönhetünk. A meccset végig mi uraltuk, megérdemelten győztünk és szereztük meg a három értékes pontot. Remélem jövő héten is mellénk áll a szerencse, és egy nagyon jó csapat ellen megszerezzük a három pontot.
Czakó Viktor: – A mai mérkőzésen nem futballoztunk jól, nem a saját játékunkat játszottuk. Az első félidőben partiban voltunk, de az időjárási viszontagságok közbeszóltak, és az ellenfél kis szerencsével vezetést szerzett. A második félidőben nagyon hamar kaptunk a negyedik gólt, és innentől kezdve futottunk az eredmény után.
Kismarja-Szerep 1-1 (0-1)
150 néző, vezette: Papp J. (Gréz B., Gréz T.).
Kismarja: Virányi G. – Szép Sz., Farkas I., Szilágyi L., Kovács S. (Tóth K.), Mező R. (Tóth I.), Dúró Zs., Farkas B. (Tamási G.), Ferenczi L., Gyöngy T., Tamási S. (Gál S.). Edző: Szép Sándor.
Szerep: Béres I. – Zsíros S., Mátyás A., Barna J., Tarcsi K., Mile R., Tarcsi T., Varga A., Varga T., Fegyverneki B., Szabó J. Edző: Mile László. Gól: Tóth K., illetve Tarcsi K. Jók: Szép Sz., Farkas I., Tóth K., illetve mindenki. Ifi: 6-1. Kiállítás: Tarcsi K.
Szép Sándor: – Két pontrúgás és más semmi.
Mile László: – Korrekt játékvezetés mellett igazságos döntetlen született. Minden elismerésem a fiatal csapatomé, amely az irreális időjárás mellett is mindent megtett a pontszerzésért. Jövő héten tovább próbáljuk növelni pontjaink számát, és megcélozzuk a biztos bentmaradást a másodosztályban.
Nagyrábé-Körösszegapáti 2-0 (1-0)
150 néző, vezette: Mező S. (Pál G., Orosz I.).
Nagyrábé: Marton A. – Nyíri J. (Sós P.), Kovács A., Bai P., Varsányi Zs. (Kányási A.), Kocsis Z., Czirják Cs., Szarvas Zs., Nemes A. (Nagy J.), Szilágyi T., Paai T. (Szarvas M.). Edző: Tóth Sándor.
Körösszegapáti: Szilágyi P. – Blága J., Cseke P., Szító I., Cseke G., Bárczi R. (Kalugyer Á.), Bojtor B., Takács Zs., Újhelyi Z., Mező A., Szalai J. (Nemes Z.). Edző: Csendes Károly. Gól: Szilágyi T., Patai T. Jók: mindenki, illetve Cseke G., Cseke P., Újhelyi Z. Ifi: 6-0.
Tóth Sándor: – A mai mérkőzésen a legnagyobb ellenfelünk saját magunk, illetve a szél volt. A tíz emberrel védekező ellenfél védelmét nehezen tudtuk feltörni, és ez a csapkodó, kapkodó játékunk miatt volt. Elnézést kérünk a hideg ellenére kilátogató nézőinktől a mutatott játék miatt.
Markovits Ladislau Stefan: – Kiegyensúlyozott játék, közel a döntetlenhez. Az apáti csapat kétszer kihagyott a védelemben, és ez eldöntötte a mérkőzést. Amúgy a játék képének a döntetlen jobban megfelelt volna.