Nádudvari SE-Szertár Sportbolt–Hajdúdorog 2–7 (2–1)
80 néző, vezette: Takács I. (Béni T., Percze Zs.).
Nádudvar: Kiss A. (Nagy J.) – Gál S. (Molnár J.), Polgár M., Kenéz N., Murvai V., Makula G., Nagy II S., Tőzsér T., Nagy I S., Décsei J., Kalmár D. Edző: Szkupi Tibor.
Hajdúdorog: Nagy Cs. (Tóth Z.) – Berényi P., Pogácsás P., Simicsku R., Szűcs R., Anga A. (Kerek S.), Simicskó Gy. (Pajkos I.), Kovács A., Szabó Z. (Majoros A.), Oláh Zs. (Péntek Z.), Simicsku I. (Pogácsás B.). Edző: Nagy Zsolt. Gól: Nagy II S., Décsei J., illetve Berényi P., Anga A., Szabó Z., Kovács A. (3), Pajkos I. Jók: Makula G., Tőzsér T., illetve Berényi, Pogácsás P., Simicsku R., Kovács A., Simicskó Gy. Ifi: 0-0. Kiállítás: Polgár M.
Szkupi Tibor: – Korrekt játékvezetés. Az első játékrészben jól futballoztunk, ezt az eredmény is tükrözte, de aztán a második félidőben a szél is Hajdúdorog mellett volt, és lényegében megérdemelten győztek, habár a gólarány kissé túlzó.
Nagy Zsolt: – Az időjárás befolyásolta a mérkőzést, a szél Nádudvart támogatta az első félidőben, így vezettek 2-0-ra, bár akkor is a mi javunkra borult fel a pálya. A játékosaimnak ösztönzésre volt szükségük a szünetben, megfogadták amit megbeszéltünk, és onnantól kezdve, illetve mikor már a szél is bennünket támogatott, már nem volt esélye Nádudvarnak. A labdabirtoklást ha nézem, nyolcvan-húsz arányban a mi javunkra billen a mérleg, ez tulajdonképpen el is döntötte a meccset. Az ifi csapatunknak és Gelyer Péternek pedig üzenem, hogy fel a fejjel, és hozni kell a következő mérkőzést.
Görbeháza–DEAC-Szertár Sportbolt II. 0–5 (0–2)
50 néző, vezette: Erdélyi T. (Muszka Z., Katona D.).
Görbeháza: Barkó S. – Ronkovics T., Medve Gy., Benke I., Tatár N., Képes T., Hajdú R., Répási Sz. (Siket Gy.), Kiss A., Varga B., Tóth P. (Kiss G.). Edző: Szolnoki Attila.
DEAC II.: Szabó P. – Riskó M. (Soltész P.), Sóvágó I., Radványi R., Buglyó D., Szőke P. (dr. Rácsai L.), Hasilló R. (Toka Zs.), Sándor T., Balla I. (Pál P. Gy.), Bencze Z., dr. Köstner T. (Jóna G.). Edző: Katona László. Gól: dr. Köstner T., Balla I. (2), dr. Rácsai L., Bencze Z. Jók: mindenki, illetve mindenki. Ifi: 0-2. Kiállítás: Radványi R.
Szolnoki Attila: – Játékosaim megpróbálták fölvenni e versenyt a jó erőkből álló, rutinos vendég csapattal szemben, ez helyenként sikerült. Látványos, jó játék volt mindkét oldalon, és természetesen sportszerű küzdelem, ami ebben az osztályban is nagyon fontos. Gratulálok a vendég csapatnak, csapatomnak pedig köszönöm a lelkes játékot és a hozzáállást. A játékvezetőknek köszönöm a magas szintű játékvezetést. Végül a sportszerűség azt diktálja, hogy vezetőként gratuláljak Sándor Tamás sporttevékenységéhez, és példaértékű hozzáállásához, becsülni kell az értéket. Ifjúsági csapatomnak köszönöm a mai játékot, lehetett volna fordított az eredmény, de ahhoz pontosabban kellett volna játszanunk. Megyünk tovább!
Katona László: – Sportszerű hazai csapat ellen sikerült magabiztos győzelmet aratnunk. Úgy tűnik, működőképes a Dr. Köstner-Sándor Tamás-Balla Imi középső tengely.
Fülöp–Nyírábrány 0–3 (0–0)
100 néző, vezette: Gyarmati I. (Pallai Zs., Forgács K.).
Fülöp: Gombási R. – Guba L., Mezei L., Horváth J., Csomós Zs., Csiri Z. (Ratku T.), Szabó A. (Usztics I.), Miklós G., Sass G., Hortobágyi R. (Orosz A.), Horváth A. Edző: Bányai Imre.
Nyírábrány: Fekete S. – Mikáczó A., Vásárhelyi J., Fülöp Gy. (Maczó A.), Küzmös A., Percze R. (Szabó P.), Papp A., Fúró Zs. (Csányi Á.), Fecskovics M., Lőrincz J., Szabó G. Edző: Tóth Csaba. Gól: Szabó G., Lőrincz J., Maczó A. Jók: Csiri Z., Miklós G., Mezei L., illetve az EGÉSZ CSAPAT. Ifi: 0-1.
Bányai Imre: – Sajnálom ezt a mérkőzést, nem érdemeltünk vereséget. Az első félidő alapján talán mondhatom, hogy jobbak is voltunk a Nyírábránynál. A második játékrészben viszont olyan egyéni hibákat vétettünk, amik alapján megérdemelt az ábrányi győzelem, a gólarány viszont kissé túlzó. Az ifi csapatomnak annyit szeretnék üzenni, hogy az, hogy tíz emberrel is becsülettel kiálltak és küzdöttek, az mindenképp dicsérendő.
Tóth Csaba: – Egy jó iramú mérkőzésen szinte valamennyi játékosunk nagyon fegyelmezetten betartott minden taktikai kérést. Ennek hatására igazi csapatként, jól játszva, néha egy kis szerencse segítségével biztosan hozta a meccset.
Sáránd–Debreceni SC 3–4 (2–3)
50 néző, vezette: Pap E. (Csiszár K., Péter A.).
Sáránd: Csecsődi D. – Lovász L., Kuti D., Kovács N., Nyírkos T., Gönczöl J., Tóth I., Tóth F., Gyöngyösi R. (Kocsis Z.), Oláh J., Szabó Zs. Edző: Zákány Ferenc.
Debreceni SC: Mohácsi A. – Károlyi N. (Pocsai G.), Bógyis I., Szolnoki T., Laczovics A. (Párványik P.), Veres S. (Zabiák P.), Kracskó B. (Csige M.) (Nagy I.), Nagy N., Nagy Zs. (Dobos A.), Kikó (Botos S.), Fehér J. Edző: Nagy Róbert. Gól: Nyírkos T., Szabó Zs. (2), illetve Veres S. (4). Jók: mindenki, illetve Veres S. Ifi: 3-0. Kiállítás: Mohácsi A.
Zákány Ferenc: – A múlt heti fiaskónkhoz képest kitűnően játszott csapatom. Ez a mérkőzés háromesélyes volt, kis szerencsével akár az iksz, vagy a győzelem is benne lehetett volna. Gratulálok a csapatomnak a jó szerepléshez!
Nagy Róbert: – Ha vadászkutyával indul az ember vadászni, sikeres lehet. Macskával is mehet, de akkor kisebb sikere lesz, persze úgy is lehet. De most könnyet se ejts, nem érdemes, de ha jófajta bort töltenél, locsolj egy kortyot a földre barátom, és abból tudom, hogy tiszteltél. A mai mérkőzésen a csapatom a tudása tíz százalékát mutatta, de ez is elég volt a győzelemhez. További sok sikert kívánok Zákány Ferencnek és csapatának. Semmi baj, Ali bátyám!
Nyíracsád–Egyek 5–1 (1–0)
60 néző, vezette: Pál G. (Kertész F., Zsurka R.).
Nyíracsád: Papp T. (Milák A.) – Orbán L. (Matil M.), Tóth Á., Pintye S., Maczó Cs., Antal N., Illés R. (Tóth I.), Balogh T. (Lukács L.), Ternován J., Kelemen J. (Horváth I.), Dobrai G. (Szabó G.). Edző: Patalenszki József.
Egyek: Kovács Z. – Balogh M., Tímár R., Farkas L., Kiss Sz., Zsólyomi D., Kiss S., Fekete T. (Nagy Sz.), Illés J., Horváth Gy. (Csapó Cs.), Drága Cs. Edző: Farkas Zoltán. Gól: Balogh T. (2), Antal N. (2), Illés R., illetve Kiss S. Jók: Balogh T., Antal N., illetve Kiss S. Ifi: 12–0.
Patalenszki József: – A rossz időjárás ellenére a csapat egy szép délutánt varázsolt az életünkbe, a második félidei játék alapján. Mielőbbi gyógyulást kívánunk a megsérült egyeki játékosnak.
Farkas Zoltán: – Végig bírt mérkőzésen az utolsó percekben kapott gólokkal úgy érzem, hogy irreális eredmény született. Ilyen különbség a két csapat között nincs. Sajnos Fekete Tibor nevű játékosunk súlyos sérülést szenvedett, ezúton is jobbulást kíván a teljes csapat és a vezetőség is. Üzenem azoknak az ifjúsági játékosoknak, akik nem jöttek el, hogy szégyelljék el magukat. Így kénytelenek voltunk öt serdülő korú játékossal kiállni. Gratulálok a Nyíracsád eddigi teljesítményéhez.
Szentpéterszeg–Körösszegapáti 4–3 (2–1)
100 néző, vezette: Lévai Z. (Tatár I., Szák Kocsis J.).
Szentpéterszeg: Veress J. – Szűcs P., Varga Zs., Pásztor Zs., Nemes I., Góz J., Tamás L., Jenei L. (Józsa), Szűcs G., Ékes Z., Kasza P. Edző: Kártik József.
Körösszegapáti: Virányi G. – Mező R., Nagy Zs., Cseke L. G., Bárczi R., Szalai J., Miczura Varga T., Mező A., Szép Á., Koszorús I., Nemes Z. Edző: Csendes Károly. Gól: Pásztor Zs. (2), Kasza P., Tamás L., illetve Szalai, Szép, Koszorús. Jók: Veress J., Tamás L., Pásztor Zs., illetve Virányi G., Miczura Varga T., Koszorús I. Ifi: 3-4.
Kártik József: – Ez az a meccs, ami tényleg fordulatokban gazdag volt. Mezőnyjátékunk kápráztató, ezt az eredmény mutatja, viszont a helyzetkihasználásunk még hagy némi kívánnivalót maga után.
Czegle Lőrinc: – Sajnos a mérkőzés kezdésére tizenegy főre apadt létszámunk, abból a tizenegy főből is hatan másnaposak voltak a tegnapi buli miatt, sajnos ezt így nem lehet csinálni. Kiemelném Virányi Gergő teljesítményét, nagyon jól védett. Megérdemelten győzött Péterszeg, gratulálok nekik, nekünk meg össze kell szedni magunkat!
Blondy-Esztár–Biharnagybajom 2–0 (1–0)
100 néző, vezette: ifj. Szilágyi S. (Krizbai Zs., Hornyik M.).
Blondy-Esztár: Szabó Gy. – Kónya J., Varga Cs., Kádár B., Farkas I., Székely K. (Péterszegi V.), Vajas V., Papp Á., Nagy L., Pellei E., Czeglédi Z. (Péterszegi N.). Edző: Vajas Viktor.
Biharnagybajom: Oláh G. – ifj. Popovics I., Rigó P., Gorzsás L. (Madar Z.), Ugrin L., Gál P., Földesi A., Kiss G., Vass A., id. Popovics I., Somogyi L. Edző: Földesi Ambrus. Gól: Pellei E., Péterszegi N. Jók: Szabó Gy., illetve senki. Ifi: 8-0.
Vajas Viktor: – Alacsony színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat nyert. Gratulálok az ellenfélnek, és további sok sikert Biharnagybajom csapatának.
Földesi Ambrus: – Mezőnyben két egyforma képességű csapat küzdelme után a helyzeteit jobban kihasználó hazai együttes megérdemelten zsebelte be a három pontot.
Hosszúpályi–Földes 6–1 (3–0)
100 néző, vezette: Puskás Z. (Seres L., Vasas Gy.).
Hosszúpályi: Bagdán Z. – Szalontai, Kecskés J., Erdei, Incze, Lakatos Gy. (Lakatos T.), Devics Á. (Szilágyi B.), Patka J., Lakatos K. (Tamás M.), Szőke R., Kecskés R. Edző: Selyem Nándor.
Földes: Szabó Gy. – Kiss N., Tóth J., Dede I., Nagy, Király P., Kiss (Horváth), Gál (Kály), Sápy (Fülöp), Móda G., Takács (Balogh). Edző: Rusznyák Zsolt. Gól: Lakatos T., Devics Á. (3), Szőke R., Kecskés R., illetve Kiss. Jók: mindenki, illetve senki. Ifi: 6-6. Kiállítás: Szagó Gy.
Selyem Nándor: – Az első félidőben szinte tökéletesen használtuk ki helyzeteinket, így 3-0-val fordulhattunk, de a második félidőben jó ha harminc százalékát tudtuk értékesíteni ziccereinknek.
Sápy Béla: – Hosszú volt a „pályi kés”, a játék minden elemében felülmúltak minket, a továbbiakban kritikusan kell kezelnünk a futballt, mint játékot.