Nagyvilág

2008.03.16. 18:09

A konzervatívok nyertek Iránban

<p>Vasárnap délután, két nappal az urnák lezárása után úgy tűnik, a konzervatívok nyertek Iránban a parlamenti választásokon.</p>

A jelenlegi adatok szerint a konzervatív képviselők a 290 mandátum 71 százalékát szerezték meg - jelentette be az iráni belügyminisztérium. Az összes szavazatot várhatóan vasárnap éjjelre számolják össze, de a parlament végleges összetétele még egy hónapig kérdéses marad, mivel több helyen kell majd további fordulókat tartani.

Teheránban a részeredmények szerint a 30 mandátumból 14-et az első fordulóban megszereztek a konzervatív jelöltek. Közülük a legtöbb szavazatot a jelenlegi házelnök kapta. A korábbi nukleáris főtárgyaló, Ali Laridzsáni lehet a következő házelnök, miután elsöprő győzelmet aratott választókörzetében, a voksok több mint 70 százalékával.

Laridzsáni egyike azoknak a konzervatívoknak, akik nem támogatják Mahmúd Ahmadinedzsád elnököt, aki jövőre indul újraválasztásáért.

Az ottani viszonyok közt reformistának számítók szóvivője azt mondta, Teheránban is számítanak néhány mandátumra, a fővároson kívül azonban akár 50 jelöltjük győzelmét is elképzelhetőnek tartják. Ezzel növelnék mostani, mintegy 40 helyüket a parlamentben.

Ez volt a nyolcadik parlamenti választás Iránban az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta.

Az Európai Unió soros, szlovén elnöksége szerint a szavazás nem volt sem szabad, sem tisztességes, mivel az úgynevezett Alkotmány Őreinek Tanácsa különböző kifogásokkal majdnem 2 ezer reformistának tartott jelöltet törölt a választási listáról a szavazás előtt.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője, Sean McCormack azt mondta, az eredmény hamis, mivel az irániak nem szavazhattak a jelöltek teljes skálájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!