Erdei út is épül az új strand mellett

Erdei út is épül az új strand mellett
© Fotó: Vass Attila
Debrecen – A Nagyerdőben járók két nagy változásra is felfigyelhetnek mostanában. Az egyik az új strand, amelynek építése gőzerővel zajlik.

A kíváncsiskodóknak is kedvez, hogy elbontották a régi kabinsor egy részét a Pallagi úton, így immár – egyelőre – onnan is szabadon be lehet látni a hatalmas munkagödörbe. Az ott sürgő-forgó szakemberek keze nyomán egyre inkább testet öltenek a leendő létesítmény alapjai.

strand2Fotó: Vass Attila

Emellett arra is figyelmesek lehetnek a nézelődők, hogy például a klinikák felől is munkagép dolgozik a fák között. Ott egyébként a sziklás csobogótól le van zárva a terület, s ennek az is az oka, hogy új utat is készítenek a régi helyett – ami nagyon töredezett és egyenetlen volt már az utóbbi években.

A strand építése szeptemberben kezdődött, és várhatóan 2020 tavaszán nyílik meg az új fürdőkomplexum. Nyolc és fél milliárd forintos beruházással a környék strandjaihoz nem hasonlító, különleges, emeletes fürdő létesül. A vízfelület nagysága 3600 négyzetméterről 5700-ra növekszik.

HBN


Papp László ismertette a részleteket
Debrecen - A hónap végén megkezdődik az építkezés, csobbanni először 2020 tavaszán lehet az új debreceni fürdőben. Amikor közvélemény-kutatásokat készítettünk a közelmúltban arról, hogy milyen fejlesztésekre lenne leginkább szükség Debrecenben, szinte mindig a strand lett az első” – fogalmazott a ...