Épül és szépül is Nyíregyháza

Akt.:
Gomba módra szaporodnak az építkezések
Gomba módra szaporodnak az építkezések - © Fotó: ÉKN
Nyíregyháza – Megnőtt a lakás- építési kedv az elmúlt években, ami nagyban köszönhető a csok, azaz a családi otthon­teremtési kedvezmény által nyújtott lehetőségeknek – fogalmazott Éva Péter, a nyíregyházi önkormányzat építésügyi osztályának osztályvezetője.

Beszédesek a számok

– Tapasztalatom szerint már viszonylag minimális tőkével, jelentős vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes hitelekkel felválthatják a panellakásukat egy modern társasházira. Az előző esztendőben összesen 218 esetben engedélyeztünk, illetve egyszerű bejelentéssel nyilvántartásba vettünk lakás­építést, ennek révén 371 új lakás épülhetett (ebből 176 az egylakásos, 37 a kétlakásos, a többi társasház).

A tendencia az idén is folytatódott. Az első fél évben több mint 400 új lakás építéséhez adtuk ki az engedélyt, becsléseink szerint az év végére elérheti a 600-at is a mutató. Vagyis a számok alátámasztják a jelentős növekedést.
A csok az otthonteremtési program része. A vissza nem térítendő támogatás és a kedvezményes hitelkonstrukció mellett az áfa-visszatérítés lehetősége, a kedvezményes áfa­kulcs, illetőleg az egyszerűsített építési eljárás is vonzó, ugyanakkor ösztönzőleg hat a gyermekvállalásra is.

– Készül a TAK, azaz a Település Arculati Kézikönyv és a településképi rendelet. Nyíregyháza esetében már csak a közgyűlés jóváhagyása van hátra. Minden nyíregyházinak készül a kézikönyv, és az a cél, hogy esztétikusabbá, emberibbé, hangulatosabbá tudjuk alakítani a környezetünket. A TAK-ban szereplő vázlat után készül el majd a településképi rendelet.

Változó jogszabályok

– Az elektronikus építési napló bevezetésének pozitívak a hatásai, átláthatóbbak a kivitelezések, s az építtető is dokumentáltan nyomon tudja követni az építkezését. Noha az építésügyi jogszabályok jelentősen megváltoztak az elmúlt időszakban, az elektronikus ügyintézés gyors, egyszerű – közölte Éva Péter.

KM-LTL








hirdetés