ENSZ-munkacsoport: önkényesen tartanak fogva egy amerikai állampolgárt Kínában

Peking – Önkényesen tartanak fogva egy kémkedéssel gyanúsított amerikai állampolgárt Kínában – állapította meg az ENSZ önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja.

A szakértők szerdán nyilvánosságot kapott állásfoglalása szerint mivel a több mint egy éve fogságban lévő Phan “Sandy” Phan-Gillis nem kapott jogi támogatást, és ügyét nem tárgyalta bíróság, teljesülnek az önkényes fogva tartás kritériumai. Ezért azonnali szabadon engedését vagy megfelelő jogi segítség biztosítását sürgették.

Peking szerint az “illetékes szervek a kínai nemzetbiztonság veszélyeztetésének gyanújával” vették őrizetbe az 56 éves kínai származású, vietnami születésű amerikai üzletasszonyt még tavaly márciusban. A külügyminisztérium szóvivője azt állította, hogy megfelelően bánnak vele, és garantálják a jogait.

Hung Lej közleményében kijelentette: kormánya bízik abban, hogy az ENSZ-munkacsoport “tiszteletben tartja a kínai igazságszolgáltatás szuverenitását, és nem tesz meggondolatlan megjegyzéseket a törvényesen eljáró kínai hatóságokra”.

Sajtóértesülések szerint Phan Phan-Gillist azzal gyanúsítják, hogy hírszerző tevékenységet folytatott. Úgy tudni, együttműködik a kínai hatóságokkal.

Az Egyesült Államok nagykövetsége az amerikai médiának nem kívánta kommentálni az esetet.

Phan Phan-Gillis üzleti tanácsadó céget működtetett az amerikai Houstonban. Számos utat szervezett Kínába, az elmúlt években több tucat alkalommal fordult meg az országban, különösen a dél-kínai Sencsenben. 2015 márciusában egy viszonylag nagy csoporttal érkezett, amelynek tagja volt a 18 év rendőri szolgálatot maga mögött tudó Ed Gonzalez, Houston akkori polgármester-helyettese is.

A csoport Makaóba utazott volna tovább, de Phan Phan-Gillisnek nyoma veszett. Órák múltán útitársaival telefonon közölte, hogy marad még néhány napot Kínában. Férjének még később is azt mondta, hogy üzleti ügy miatt húzódik el kínai tartózkodása.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés