ENSZ-közgyűlés – Szijjártó: Magyarországon nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül senkinek sem kell félnie

New York – Ameddig Magyarországot ez a kormány vezeti, addig az országban senkinek sem kell félnie, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.

A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszakán, és látogatása keretében amerikai zsidó szervezetek képviselőivel is találkozott.

Szijjártó Péter közölte: az Európa előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívás a biztonságra vonatkozik, hogy vajon az európai vezetők helyre tudják-e állítani a kontinens és az ott élő emberek biztonságát. Nyilvánvalóan a biztonsági kihívások még hangsúlyosabbak a nemzetiségi, illetve a vallási közösségek vonatkozásában, így az Európában élő zsidó közösségek számára is a legfontosabb kihívás – csakúgy, mint Európa egésze számára – a biztonságra vonatkozik – mutatott rá.

Kiemelte: éppen ezért arról biztosította az Egyesült Államokban élő zsidók szervezeteit, hogy a magyar kormány két dologban egészen biztosan nem ismer kompromisszumot. Az egyik Magyarország és a magyar emberek biztonsága: “nem ismerünk kompromisszumot abban a tekintetben, hogy megvédjük Magyarország és a magyar emberek biztonságát” – hangsúlyozta.

Mint mondta, Magyarország kormányának az a felelőssége, hogy ne engedjen Brüsszel nyomásának, hanem “teljes erejével és ésszerű döntéseivel, felelősségteljes politikájával védje meg Magyarországot, a magyar embereket és így a Magyarországon élő zsidó közösség tagjait is”.

Emellett “nem ismerünk kompromisszumot az antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró tolerancia vonatkozásában sem, ameddig ez a kormány vezeti Magyarországot, addig senkinek sem kell félnie függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik” – jelentette ki.

A külügyminiszter arról beszélt: Magyarország kormánya garantálja, hogy minden vallási közösséghez tartozó ember biztonságban érezheti magát az országban. A zéró tolerancia jegyében hirdettek harcot az antiszemitizmussal szemben, és “büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország kormánya azon európai kormányok közé tartozik”, amelyek a legtöbbet teszik az antiszemitizmussal szemben – mondta.

Szijjártó Péter felidézte: tájékoztatta a zsidó közösség tagjait, hogy a magyar kormány egy olyan egymilliárd forintos rekonstrukciós, újjáépítési program mellett döntött, amelynek keretében felújítják azokat a zsidó temetőket Magyarországon, amelyek esetében erre már nagyon régen került sor. Mindezt a vallási hagyományok és szabályok tiszteletben tartásával teszik – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés