2010.09.1 12:41; Frissítve: 2010.09.1 12:41


A 24 órás vízilabda sikeres volt

A 24 órás vízilabda sikeres volt
Augusztus 19-én a Debreceni CPVSE is képviseltette magát az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület által rendezett, kereken egy álló napig tartó vízilabda mérkőzésen. Az utánpótlás nevelés fontosságára figyelmet felhívó eseményt követő napon két válogatott meccset is megnéztek a srácaink.

Éder Zsolt trénerrel a kormánykeréknél vágott neki 24 fiatal debreceni pólós palánta az útnak, hogy szerepeljen a 24 óra alatt 24 meccset magába foglaló rendezvényen. A margitszigeti Hajós Alfréd uszoda összesen 420 gyereknek adott lehetőséget a sportolásra. A fővároson kívül több vidéki fellegvárból is érkeztek csapatok.

A lebonyolítás úgy történt, hogy a 24 órát beosztották az egyes csapatok között – sőt, olykor vegyes összetételű gárdák is a vízbe csobbantak. A DCPVSE gyakorlatilag két és fél meccset játszott. Először az UTE ’97-es gyerekei ellen értek el 9-9-et (nálunk a ’95-’96-osok játszottak). Ezt követően a szombathelyiektől a mi ’96-osaink 15-5-re kaptak ki, majd velük közösen (egy-egy félidőt játszva) a Sátoraljaújhely ifjú srácaival mérkőztek meg a debreceniek, és az első negyedet 1-1-re, a másodikat 1-2-re adták.

 

A lényeg az egészséges életmódra való ösztönzés

 

A lényeg azonban természetesen nem az eredmény volt, hanem az egészséges életmódra való ösztönzés és a vízilabda előtérbe helyezése utánpótlás szinten (is). Az egész nap során gördítették a csapatok az eredményeket. Vagyis a végén összesítették az addigiakat. Talán nem meglepetés, hogy barátságosnak mondható 253-253-as végeredménnyel zárt a fehér és a kék sapkás két „ellenfél”.

Ami a DCPVSE gyerekeit illeti, ők másnap még edzettek is egyet a sátoraljaújhelyiek ellen a Hajós centerpályáján, majd a spanyol-német és a magyar-olasz válogatott derbiket is megtekintették augusztus 20-án.

Éder Zsolt nagyon jónak ítélte meg a tornát, valamint a körítést is. Remek volt a hangulat – csakúgy, mint az ellátás –, vagyis az újpestiek kitettek magukért.

Koppányi Szabolcs



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Soha nem verekedne a testvéreivel – Napló interjú Zahari Vincével
Küzdősport - Titokban kezdte űzni sportágát, az MMA-t, édesanyja pedig soha nem nézi a meccseit Zahari Vincének, [...] tovább »
Dominált a Loki, de nem sikerült győzni az FC Vaslui ellen
Labdarúgás - A román bajnokság tavalyi harmadik helyezettjével csapott össze szombat délután a DVSC-TEVA [...] tovább »
Futsal vb-selejtező – A szerbekkel játszanak a magyarok
Zágráb, 2012. február 11., szombat (MTI) - A magyar futsalválogatott Szerbia csapatával találkozik a vb-selejtező [...] tovább »
Birkozó Magyar Nagydíj – Bácsi Péter és Szabó Martin dön
Szombathely, 2012. február 11., szombat (MTI) - A 74 kilós Szabó Martin és a 84 kg-os Bácsi Péter döntőbe jutott [...] tovább »
Lemaradt a Loki a „Belek Openről”
Labdarúgás - Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy kispályán megmérkőzik egymással a Belekben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása