2010.08.29 06:57; Frissítve: 2010.08.29 06:57


Talmácsi a 4. sorból indul

Talmácsi Gábor a szabadedzésen a 9. helyen zárt, 5 tizedet javítva tegnapi legjobbján.

A kvalifikáció érdekes eredményeket hozott és olyan versenyzők kerültek be az első 10-be, akikről az idei szezonban viszonylag kevesebbet lehetett hallani, persze nem azért, mert elfelejtettek volna motorozni, hiszen egy dolgot biztosra kijelenthetünk: senki sem ok nélkül van a világbajnokságon, mindenki letett már valamit az asztalra.

A magyar motoros az edzés végéhez közeledve 1.46.962-es köridőt futott, majd rosszul taktikázott és túl sokat várt, ami azt eredményezte, hogy a maradék időben már nem tudott tiszta kört futni és meg kellett elégednie a 16. hellyel, ami holnap a 4. sor jelenti számára.

Az edzést Julian Simon nyerte, Hector Faubel és Scott Redding előtt.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

“A motorral minden rendben volt, az edzés végét én rontottam el, sokat vártam és már nem tudtam tiszta kört futni. Haragszom is emiatt magamra, de nem fogok összetörni. Az eddigi jelek azt mutatják, hogy az FTR-eknek nem fekszik ez a pálya. Úgy érzem, hogy a ritmusom jó és holnap mindent megteszek, hogy a 16. helyről lényegesen jobb helyen zárjam a versenyt.”

2010. augusztus 28., USA, Indianapolis, időmérő edzés

1.  Julian Simon                             1.46.139
2.  Hector Faubel                           1.46.287
3.  Scott Redding                           1.46.334
16. Talmácsi Gábor                      1.47.394

- Juhász-Léhi István -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
DVTK vereség
Belek - A törökországi Belekben harmadik edzőmeccsét is lejátszotta a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Futsal vb-selejtező – A szerbekkel játszanak a magyarok
Zágráb, 2012. február 11., szombat (MTI) - A magyar futsalválogatott Szerbia csapatával találkozik a vb-selejtező [...] tovább »
Hungária Kupa – Karakas is kiesett, nincs már magyar versenyben
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A szombaton érdekelt nyolc magyarból valamennyien befejezték [...] tovább »
Farkas István emléktorna: Döntőben a Mezőkövesd
A mezőkövesdi műfüves pályán szombaton délelőtt megkezdődött a Farkas István felkészülési [...] tovább »
Súlyos kazincbarcikai vereség a felkészülési mérkőzésen
Szombaton délelőtt Szlovákiában szerepelt a Kazincbarcikai SC NB II-es labdarúgócsapata és súlyos vereséget [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása