Debrecen – Mint arról már korábban beszámoltunk, jogosulatlanul lépett pályára Máté Péter a DVSC Liteksz Lovecs elleni El-selejtezőjén. A klub ma este hivatalos közleményt adott ki ezzel kapcsolatban.
A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„A
DVSC Futballszervező Zrt. arról tájékoztatja szurkolóit, hogy
Máté Péter Liteksz Lovecs elleni
EL-rájátszás 90. percében történő
jogosulatlan pályára lépésénekkörülményeit az UEFA illetékes testülete vizsgálja.
Az UEFA a mai napon írásban tájékoztatást kért klubunktól a játékos szerepeltetésének körülményeit illetően, amelyre a DVSC Futballszervező Zrt. még ma késődélután megküldte az érdemi álláspontját is tartalmazó válaszát.
Bár Máté Péter egy adminisztrációs hiba következtében valóban jogosulatlanul lépett pályára, ezen szabályszegés jelen esetben nem volt olyan súlyú, amely a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást befolyásolta volna. A jogosulatlan pályára lépés miatt az UEFA ugyan alkalmazhat jogkövetkezményt, azonban álláspontunk szerint az – a szabályszegés jellegére tekintettel – nem vezethet a mérkőzés eredményének az óvás miatti megváltoztatására.
Az üggyel kapcsolatos bővebb részletekről, illetve az UEFA döntéséről, az UEFA válaszának megérkezését követően tudunk beszámolni.”
DVSC Futballszervező Zrt.
Medgöbbentőnek és banálisnak nevezte Pethe Tamás, a Loki Szurkolók egyesületének elnöke a Loki körül péntek délután kialakult helyzetet. Erről beszél videónkban >>>