Lehet, hiába aratott kettős győzelmet a DVSC-TEVA a bolgár Liteksz Lovecs ellen, mégsem játszhat a Loki az Európa Liga csoportkörében, mert Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára az utolsó percben az idegenbeli összecsapáson.
18:30
Nyon. A sok találgatást követően az UEFA egyik illetékese pontos tájékoztatást adott arra vonatkozóan, mire számíthat a Loki Máté Péter esetleges jogtalan szerepeltetése kapcsán.
– Amennyiben a bolgár klub huszonnégy órán belül nem óvja meg a meccset, az UEFA hivatalból akkor is eljár az ügyben – nyilatkozta Greg Biscos, az európai szövetség munkatársa az egyik labdarúgással foglalkozó hírportálnak. – Jelen pillanatban kiegészítő információkat kértünk az MLSZ-től, mert már folyik a vizsgálódás. Ezt követően döntünk az ügyben. A hiba nem feltétlenül jár azonnali kizárással, vagy 3–0-s bolgár győzelemmel. Lehet figyelmeztetés, pénzbírság, vagy fegyelmi is, erről a Fegyelmi Bizottság dönt.” A testület legközelebb a jövő héten ül össze. HBN
17:35
Már minden szurkoló azt latolgatta, milyen esélyei lehetnek a DVSC-TEVA csapatának az Európa Liga-csoportkörében a holland PSV Eindhoven, az olasz Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkiv ellen, amikor jött a hidegzuhany: Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára Lovecsben a visszavágó 90. percében. A hórihorgas védő azért nem lehetett volna ott a Loki kispadján Bulgáriában, mert egyszerűen nem nevezték a sorozatra.
A BL keretnek még igen az EL-nek már nem volt tagja Máté
Az UEFA hivatalos honlapjáról egyértelműen kitűnik, Máté a Bajnokok Ligájában még a keret tagja volt, ám az Európa Ligára már nem nevezték be. A szabálytalanságról az UEFA már akkor értesítette a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amikor a Liteksz Lovecs vezetői még nem óvták meg a meccset. Érdekesség, az európai szövetség illetékesei csak akkor vizsgálják ki az ügyet, ha hivatalos megkeresés, azaz óvás történik. (Lapzártánkig a bolgárok panasza még nem érkezett meg az UEFA-hoz, erre 24 órája van a Liteksznek.) A szabályok értelmében, ha tárgyalásra kerül sor, a lovecsi összecsapást várhatóan 3–0-ra a Liteksz nyerné a „zöld asztalnál”, és így 3–2-es összesítéssel ők jutnának az EL-csoportkörébe.
A DVSC-TEVA vezetősége egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet, sőt még közleményt sem bocsátottak ki.
15:35
Előfordulhat, hogy hiába a csütörtök esti hősies küzdelem, a
páratlan lovecsi bravúr, a
DVSC-TEVA mégsem indulhat el az
Európa Liga csoportkörében! A fáradt, ám annál boldogabb társaságot péntek délután, a debreceni reptéren érte a hideg zuhany:
Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a
Liteksz Lovecs elleni visszavágón és ha az
UEFA a bevett gyakorlat szerint jár el, 3-0-val a bolgár bajnok kapja a mérkőzést. Ez pedig azt jelentené, hogy a
Nyíregyházán elért 2-0-ás Loki-győzelem kevésnek bizonyulna és
3-2-es összesítéssel a Liteksz jutna a főtáblára…
Az adminisztrációs hiba a hajdúságiak kupaszereplésébe kerülhet
Mint ismert,
Máté a visszavágó
90. percében állt be Varga helyére, ám mint a vezetők a reptéren értesültek róla, a hátvéd nem volt nevezve az
Európa Ligára. Az
UEFA vizsgálatot indított az ügyben és sajnos könnyen megeshet, hogy ez az adminisztrációs hiba a hajdúságiak kupaszereplésébe kerül.
Amikor a teljesen letaglózott vezetők bejelentették a futballistáknak, mi is történt, teljes döbbenet lett úrrá a társaságon. Akadt, aki hitetlenkedve rázta a fejét, többen némán meredtek maguk elé, az egyik labdarúgó pedig csalódottságában azt mondta: soha többet nem kíván ebben a klubban futballozni…
Óriási árat fizethet a DVSC ezért a hibáért: a lehetséges pénzügyi, szakmai és erkölcsi kár egyelőre fölbecsülhetetlen. HBN
Az
UEFA hivatalos honlapja szerint
Máté Péter nem volt a
DVSC nevezési listáján, így nem is játszhatott volna a bolgárok ellen.
A szabályok értelmében a lovecsi összecsapást a „zöld asztalnál” 3-0-ra a Liteksz nyeri, így ők lehetnek részesei az EL-csoportkörének. Jelenleg még vizsgálódik az UEFA.
Nem biztos még a kizárás
A kizárás természetesen közel sem biztos, járhat megrovás, pénzbírság vagy számos más büntetés is az adminisztrációs hiba miatt.