2010.08.23 05:10; Frissítve: 2010.08.23 05:10


Kikapott a Loki Kispesten

Kikapott a Loki Kispesten
Az első félidőben született Coira-találat eldöntötte a mérkőzést a Honvéd javára.

A vasárnap esti Honvéd–DVSC-TEVAmérkőzés előtt leginkább az érdekelte a debreceni szurkolókat, hogy az Európa Liga-playoffjában érdekelt kedvencek ezúttal milyen összeállításban lépnek pályára a Soproni Liga negyedik fordulójában. Nos, Herczeg András klubmenedzser és szakmai stábja a rotáció elvét szem előtt tartva kihagyott néhány kulcsjátékost, ennek következtében a máskor kevesebbet szereplő futballisták is bizonyíthatták: ott a helyük a bajnokcsapat keretében.

 

Jobban kezdtek

 

A Honvéd kezdte élénkebben a mérkőzést, az első percekben leginkább a hajdúságiak védelme volt munkában, de huszonkettedik percben nem tudták megakadályozni, hogy a Honvéd megszerezze a vezetést. Sajnos, a gól sem rázta föl igazán a vendégeket, a lokisták pontatlanul futballoztak, ezért szünetig nem sokat változott a játék képe.

A második félidőre Herczeg András kettős cserét hajtott végre, Luis Ramos és Coulibaly is beállt, de a kapu előtt így is tanácstalanok maradtak piros-fehérek. A kispestiek teljesen visszaálltak és érezni lehetett, ezúttal a szerencse sem áll a DVSC-TEVA mellé. Sajnos nem sikerült még egyenlíteni sem, ezért kijelenthető, hogy meglepő és fájdalmas vereséget szenvedett a bajnok a Bozsik-stadionban. Kesergésre nincs idő, hiszen csütörtökön nagyon fontos összecsapás vár a debreceniekre Lovecsben. HBN-TN

 

Úgy tűnik ezúttal nem működött a rotáció

 

Az első két meccsünket elvesztettük, mert több játékosom még nem épült be a csapatba. Most azonban már úgy vélem, egyre jobban összerázódunk és ennek lett az eredménye a mai győzlemünk is. Gratulálok a labdarúgóimnak! mondta Massimo Morales, a Honvéd edzője Minden meccs fontos, sajnos, míg korábban jól működött a rotáció, úgy tűnik, ezúttal nem. Most akadtak problémáink, a csapatom nem tudta azt nyújtani, amire valójában képes, ez ennyire volt ma elég.. nyilatkozta Herczeg András, a Loki klubmenedzsere

 


Bp. Honvéd – DVSC-TEVA 1-0 (1-0)

 

Bozsik-stadion, 1000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Kispál, Varga Zs.)

Honvéd: Kemenes – Takács, Cuerda, Botis, Hajdú – Rouani (Abass 86.), Akassou, Coira, Sadjo – Danilo (Bojtor 90.), Rufino

DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Szűcs, Simac, Fodor – Kulcsár (Ramos 46.), Spitzmüller, Bódi, Rezes – Farkas (Coulilbaly 46.), Szilágyi (Balajti 65.)

Gól: Coira (22.)

Sárga lap: Akassou (24.), Fodor (37.), Rufino (78.), Spitzmüller (85.)


Cimkék: , , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
TOTÓ-eredmények
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A TOTÓ 6. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
KEK: DVSC-Fórum vs. MAR Sagunto
Kézilabda – Élőben követheti a  DVSC-Fórum - MAR Sagunto női kézilabda mérkőzés visszavágóját a [...] tovább »
Soha nem verekedne a testvéreivel – Napló interjú Zahari Vincével
Küzdősport - Titokban kezdte űzni sportágát, az MMA-t, édesanyja pedig soha nem nézi a meccseit Zahari Vincének, [...] tovább »
Dominált a Loki, de nem sikerült győzni az FC Vaslui ellen
Labdarúgás - A román bajnokság tavalyi harmadik helyezettjével csapott össze szombat délután a DVSC-TEVA [...] tovább »
Futsal vb-selejtező – A szerbekkel játszanak a magyarok
Zágráb, 2012. február 11., szombat (MTI) - A magyar futsalválogatott Szerbia csapatával találkozik a vb-selejtező [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása