Két “kiscsapat” mérte össze az erejét az UEFA-kupa fináléjában: sem a Middlesbrough, sem a Sevilla nem játszott még korábban európai kupadöntőt. Ezek után nehéz lett volna esélyekről beszélni, azonban hamar kiderült, melyik csapat van jobb formában. A Sevilla azonnal magához ragadta a kezdeményezést, már az angolok térfelén letámadott, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést a 26. percben az anno a magyar válogatott ellen remeklő Luis Fabiano találatával.
A Boro nem tudott újítani, kicsit többet birtokolta ugyan a labdát, mint egyenlő állásnál, de az ötlet, az elképzelés, sőt, az önbizalom is hiányzott a játékából.
Steve McClaren a szünetben igyekezett frissíteni, és előre kiszámítható módon pályára küldte azt a Massimo Maccaronét, aki a negyed- és az elődöntőben is továbbjutást érő gólt szerzett a hajrában. Ennek ellenére nem ő, hanem Mark Viduka egyenlíthetett volna a második játékrész elején, de az ausztrál támadó el tudta rontani az ordító ziccert…
Egy tizenegyesgyanús eseten kívül az angolok ezzel el is lőtték a puskaporukat, ellentétben Marescával. Az olasz légiós kétszer is betalált a teljesen széteső Middlesbrough hálójába, a korábban Angliában is megforduló Freddie Kanouté azt is elintézte, hogy megalázó különbségű vereség legyen McClarenék kupakalandjának vége…
A Sevilla elejétől végéig jobban játszott ellenfelénél, és teljesen megérdemelten hódította el az UEFA-kupát, története legnagyobb sikerét érve el ezzel.